Hogyan alkossunk költői képet? - Varga Tibor költő, a Csarnok tagjának rovata

Kedves Feri és Jóska, remek ismertetőt kaptam tőletek bizonyos tekintetben, de találatot még nem. Nos, ama Molnár-szikla nem az út közelében van, hanem közvetlenül mellette, függőlegesen magasodik az út fölé, ahogy elmegyünk mellette, az embernek szinte az az érzése, hogy rázuhan. Én decemberben jártam ott, a Napot éppen felhők takarták el, tehát semmiképpen nem láthattam volna a csillámlását. Nappal is veszéyes felkaptatni a tetejére, hát még éjszaka, amikor autentikus szemtanú szerint a vers született. Aztán meg, ha a költő a szikla tetején ült volna, miért nem írta úgy ezt a sort, hogy: Itt ülök csillámló sziklatetőn? Majdnem ugyanolyan költői, szótagszámban, ritmikában is ugyanaz, és még rímet sem hív. Ráadásul József Attila mindig úgy ragaszkodott az igazsághoz, mintha élete, költőmivolta függött volna tőle. "Kóklernek tartotta azt a költőt, aki a kedvesét szőkének énekli, holott valójában barna". (Németh Andor) Így aztán még mindig nem tudtuk meg, hol ült a költő... Bár fentebb egy kicsit elszóltam magam, ha valaki figyel rá, megfejtheti a talányt. Lehet vitatkozni, várom a további hozzászólásokat...

Esetleg a  Palota-szálló teraszának kövén ült? 
A Palota-szálló építésekor bástyákkal, falakkal, teraszokkal várrá építettek egy hegyoldalt. A Szinva patakot új mederbe terelték, az erdei vasutat isáthelyezték, az alagut fúrásokkal kitermelt követ az utak burkolására használták fel. A szálló északi homlokzata a Szinva patakra és a Hámori tóra tekint, déli a lillafüredi völgyet tárja elénk.
A vers keletkezése idején amköltő itt tartózkodott.

Kedves Hozzászólók, Jóska jóvoltából egy kicsit közelebb jutottunk az igazsághoz, de nem figyeltetek a zárójeles megjegyzésemre: részemről egy kis tréfa is volt ebben a feladatban. Akkor most elárulom a teljes igazságot, de ezzel koránt sem zárjuk még le a témát. Autentikus szemtanú leírása szerint amikor a költő ezt a verset írta, akkor a lillafüredi Palota Szálló neki kijelölt vendégszobájában szobatársának, Berda Józsefnek hangos horkolásától kísérve az íróasztal mellett ült. Ebből már egyértelműen kiviláglik ugye, kedves Jóska, hogy a mű nyitósora bizony költői kép, mégpedig eléggé szürrealisztikus kép, egy korábbi álmából szűrődött ide, amelyet Szántó Judit írt le a memoárjában. Próbáljuk hát most felfejteni ezt a képet! Segítségül: a költő és a lírai én azonosságára-különbözőségére gondoljatok. A költő tehát az íróasztalnál ül. Hol ül a lírai én vagy más szóval a lírai hős?

Nos, úgy látom, Jóskán kívül már harmadik napja nem szólalt itt meg senki, akkor a témát foglljuk hát össze... Jóska nagyon jól levezette: egy virtuális valóságban... Tudjuk már, hogy hol ült a költő, a szóban forgó nyitósort is ott írta le. Nem a szikla tetején, nem a szikla tövében, hanem a sziklafalon ül, de nem a költő, hanem a sziklafalra kivetített lírai hős, mint egy asztráltest, amelyre nem hat a gravitáció, tehát nem zuhanhat le onnan. Ugye nem gond mindezt elképzelni, és megállapítani, hogy Jóskával egy nyelven beszélünk, csak én más szavakkal fogalmazok. A kivetített test az első versszakban mozdulatlan, csupán belső történései vannak, emlékeket idéz: idesereglik, ami tovatűnt... A szakasz végén mozdulatlanságának helyzetét is pontosítja: a fej lehajlik és lecsüng / a kéz.

Új feladat: A második szakasz első sorában megmozdul a lírai hős alakja. Milyen mozdulat ez? Nézem a hegyek sörényét. Aztán a harmadik sorban: Az úton senki, senki... Milyen mozdulatot látunk a "senki" szó megismétlésében?

Agytornára fel! 

Mivel az első szakaszban ez áll: "a fej lehajlik és lecsüng / a kéz. ", a második szakasz pedig rögtön így kezdődik : "Nézem a hegyek sörényét", arra gondolok, hogy lírai én felemeli a fejét és a távolba tekint (ez egy fügőleges irányú fejmozdulat). Aztán a harmadik sor mindjárt egy vízszintes fejmozdulatot feltételez. Az úton senki, senki... szinte látom magam előtt, hogy először az egyik irányba fordítja a fejét, megállapítja, hogy abból az iránybóll nem közeledik senki, majd a másik irányba tekint, ahonnan szintén nem lát emberi mozgást.  Az egymást követő függőleges és vízszintes fejmozdulat egy keresztet rajzol, amire a költői fantázia az imádott nő képzetét feszíti fel, hiszen ez az egész szakasz arról szól, hogy a táj minden apró rezdülésében az ő alakját, mozdulatait véli felfedezni. 

No, Ferikém, ez telitalálat, elvetted a többiektől a felfedezés lehetőségét, így aztán továbbléphetünk. Melyek az azok a költői momentumok, amelyek jelzik, hogy az imádott nő képzete valóban a két fejmozdulat által kirajzolt keresztképzet metszéspontjába vetül?

Asszociációs készséged valami elképesztő!

Bevallom, hogy nem teljesen az én érdemem, hogy rájöttem a kereszt-megoldásra, mert Tibor elejtett már valahol néhány szót arról, hogy az Ódába három keresztmotívumot is beleszőtt a költő. Most hirtelen bevillant, hogy íme itt az egyik. 

Szerintem is a látom szó az, ami összekapcsolja a kedves képzetét a keresztmotivummal. Háromszor is előfordul a szakaszban, ezáltal különös nyomatékot nyer. Persze, itt nem fiziológiai látásról van szó, hanem költői látomásról.

Ami az emlő-problémát illeti, talán több oka is van, hogy ezt a szót használta József Attila. A mell szó ugyanis az egész mellkas megnevezése is, bár itt a többesszám egyértelművé teszi, hogy páros szervről van szó. Másrészt a melleid kissé hétköznapi szó, az emlőid ritkábban használt, ezért talán kevésbé elkoptatott kifejezés, azonkívül a nőiesség biológiai és esztétikai szimbóluma is.

Kedves Jóska, itt most csak a hozzászólásod második részére válaszolok, az elsőt illetően várjuk meg, mit mond Feri vagy a többiek, onnan még hiányzik egy érdekes momentum, hátha valaki felfedezi, vagy akár te magad, ha jobban elmélyedsz benne. Mellek, keblek, emlők. Három szinte azonos stílusértékű szinoima, miért éppen az "emlőket" választotta közülük a költő. Azért, mert a stíluértékük mégsem teljesen azonos. "Két melled", ezt a szókapcsolatot csak Vágó Mártával, a menyasszonyával kapcsolatban használta másutt. Itt épp az "emlők" szó a leginkább illő a mű stílusába, ez a leginkább ódai. Orvosi kifejezés is, a leginkább távolságtartó, tisztelő, hiszen a keresztképzet metszéspontjába is éppen azért vetíti az alakját, hogy hangsúlyozza a nő, és az ő lénye által a szerelem szent voltát. Állítom, hogy tudatos volt a szóválasztás... Várom, mit látnak a többiek vagy te magad ott, ahol nem láttál még meg mindent, ami lényeges...

Lám, míg az előző szavaimat pötyögtem, már Feri is megszólalt újra. Így igaz, Ferikém, a "látom" szó háromszor is előfordul a jelzett szakaszban. Van ennek is jelentősége, de a legfontosabb momentumot még Te sem láttad meg. Segítek hát. Van annk is jelentősége, hogy a nő alakjának külsődleges jegyeit éppen ebben a sorrendben állítja a versbe: meglebbenő szoknya, előrebiccenő haj, megrezzenő emlők, fogak, nevetés... Mitől biccen előre a haj, mitől rezzennek meg az emlők? A hajjal kapcsolatban még gyanús lehet a szél, de az emlőket nem rezzentheti meg, annak más a kiváltó oka...