Gyöngyös Imre művei - Prológus az Insomnia elé - Insomnia
Prológus az Insomnia elé
Este - talán nem a bortól - e félteke lénye, behorkol:
Álmos az emberi lény, ha kialszik a nappali fény.
Éjszaka él csak az elme, az álma a léte szerelme.
Mind csak aludni akar, kit a földnek az árnya takar.
Nappal a nap tüze éget, este kifárad a lélek,
éjszaka mind csak ilyen álmosan ágyba pihen.
Alszik-e az kit az ablak rossz recsegése, ha zaklat,
bármilyen álmosan esd elaludni az emberi test.
Szívdobogása kit ébren tart, ne legyen tunya, tétlen.
Szívnek a ritmusa: Szók szülnek versfaragót!
Rajta, ha csúnya a gúnya, maró epigramma a gúnya.
Légy te örömteli, bölcs: Mintaruházatot ölts!
Bármit is írsz le jelenleg, erény, ha kinyomva jelen meg:
Mondata ép, szava szép, boldogan olvas a nép!
Jó szeretetnek az arcát rontja a balga fukarság,
egyre fenyíti a Sors rémteli szörnye, a torz!
Költ-e, kit ihlete végez, aludni, pihenni se képes.
Lázadozásra esély ez a lanyha, alig kegyes éj:
Insomnia
Alkonyi szürke homály menekül be a tinta-sötétbe,
éj feketül, feszül át a vakon libegő levegőre,
dús, lila árnyba hanyatlik az alkonyat éteri álma,
szikra-sziporkák csillagos éke az égi lepelre
karcol, amint megadón hullásuk elindul az űrbe.
Változik, íme a létidejében az ember is egyre:
oszlik a vágy, hogy a tegnapi fáradozást kipihenjük.
Távoli csillagok útjait égeti szikrai karcra:
Isteni oltalom éj-takarója e fényteli hímzés
ölti gyötört idegemre naponta gigászi hatalmát.
Áldom is ősi jutalmul e friss pihenő nyugodalmat!
Míg ez a félszeg energia zsongat: idegzetem ajzza,
várom az alfa-sugárzást, várom az ihletet újra,
azt várom, hogy a szók özönében erőre találjak:
Nemtelen eltakarodni az Álmok Hercege tilt le!
Mind-ehelyett a Te angyali álmodat úgy figyelem meg,
hogy ne zavarjam a szent pihenésed friss újulását!
Áhítatokkal oly átitatottan is érzem erődet,
Győzelem úgy ül az arcodon angyali, édes örömmel,
mint, aki díjait elnyeri fáradozásaiért és
díjként általad éveket így lopok én a Kaszástól,
mégis e dús, lihegő dalom áradozásai kérnek,
hogy sose bánjad az izzást, mit levegője tüzel fel:
Szellemem eszmei torzulatát örökíti meg ebben.
Éjfelek anda igézete ömlik el ordas agyamban,
lelki nyomást, buta kételyeket cafatokra tör újra,
láng-koronába borít, ha varázsjogarán ül a szikra.
Irgalom üdve helyett ma csak ártalom-ittasan irtó!
Éjszaka még sose dúlta ily ördögi módon a lelkem!
Nincs önigézet, akárhogy igyekszem, nem jön az álom!
(:2O15 Wellington)
Hozzászólások
Csilla
2015, október 27 - 20:11
Permalink
Egy igazi álmatlan, ihletváró
Egy igazi álmatlan, ihletváró (és megérkező:), nagyon szép gondolatokat tartalmazó vers, "mintaruházatban". Szeretettel gratulálok, nagyon tetszett!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
lnpeters
2015, október 28 - 11:42
Permalink
Imre Wellingtonból még nem
Imre Wellingtonból még nem tud ide belépni. A nevében nagyon szépen köszönöm!
Pete László Miklós (L. N. Peters)