Ma úgy feszít

Ma úgy feszít a lázas vágy,
zizzen a papír, selyme lágy,
forrongva zsibong mindenem,
muszáj most írnom énnekem.

A toll szorít, ahogy fogom,
vagy én szorítom, nem tudom,
de meg kell tennem, éhezem;
igen ez, ami kell nekem!

Hogy miért írok, nem titok,
mert gyönyör az, mit adni fog,
az érzést annyira ismerem,
hát add sokáig, Istenem!

Ám ha majd egyszer, én Uram,
lezárnád mégis szép utam,
s fényes kegyedet elvennéd,
benned visszhangzó dal lennék.