Hepp Béla: Tél jön megint

Tél jön megint, csak megcsal még az ősz, 
hogy hidd kicsit az októberi nyárt, 
hosszúra nyúlt árnyékaidba nősz, 
szőlőillatúan bódító, megárt, 
s alattomosan munkál a gonosz... 
Testvér, ne kérdezd, miért, hogy fázni fogsz! 
 
Tél jön megint, s a kamrapolcokon 
tavaszt idéz, hogy minden oly üres, 
panaszt nyög minden jó barát, rokon, 
hogy hétről hétre fogy, amit keres, 
mert enni kell, és három-négyezer... 
Testvér, ne kérdezd, miért, hogy éhezel! 
 
Tél jön megint, s a megkopott kabát 
ki tudja már, hogy hányadik telet 
gyűri veled, a múlt bús dallamát 
súgja feléd az elfoszló szövet, 
évről évre az ösztön kínja vitt... 
Testvér, ne kérdezd, miért a rongyaid! 
 
Tél jön megint, az ablakréseken 
még illatokkal lélegzik a ház, 
de rád borul a téli félelem: 
a víz, csatorna, villany és a gáz 
a te gondod, erre miből kerül, 
Testvér, ne kérdezd, m'ért nem tudsz emberül! 
 
Tél jön megint, Testvér, a vak hideg 
körülkerít, s a hosszú éjszakák 
kínját nem oszthatod szét senkinek, 
a lét mar szét belülről, mint a rák, 
s már nem áll utadba törvény, fegyver. se fal, 
Testvér, ne kérdezd, m'ért zúg a tél s a dal!