Tél jön megint, csak megcsal még az ősz,
hogy hidd kicsit az októberi nyárt,
hosszúra nyúlt árnyékaidba nősz,
szőlőillatúan bódító, megárt,
s alattomosan munkál a gonosz...
Testvér, ne kérdezd, miért, hogy fázni fogsz!
Tél jön megint, s a kamrapolcokon
tavaszt idéz, hogy minden oly üres,
panaszt nyög minden jó barát, rokon,
hogy hétről hétre fogy, amit keres,
mert enni kell, és három-négyezer...
Testvér, ne kérdezd, miért, hogy éhezel!
Tél jön megint, s a megkopott kabát
ki tudja már, hogy hányadik telet
gyűri veled, a múlt bús dallamát
súgja feléd az elfoszló szövet,
évről évre az ösztön kínja vitt...
Testvér, ne kérdezd, miért a rongyaid!
Tél jön megint, az ablakréseken
még illatokkal lélegzik a ház,
de rád borul a téli félelem:
a víz, csatorna, villany és a gáz
a te gondod, erre miből kerül,
Testvér, ne kérdezd, m'ért nem tudsz emberül!
Tél jön megint, Testvér, a vak hideg
körülkerít, s a hosszú éjszakák
kínját nem oszthatod szét senkinek,
a lét mar szét belülről, mint a rák,
s már nem áll utadba törvény, fegyver. se fal,
Testvér, ne kérdezd, m'ért zúg a tél s a dal!