Tóth Árpád sírjánál

Simogató szellő
Hűssíti homlokom,
Megpihent a szemem
Szürke kősírodon.
 

Munkám hozott ide
Közeledbe, melléd,
Előttem áll sírod,
Szívemben az emlék.
 

Vizsgáztam művedből,
Verseid sorából,
Hívott a közelség
S becsapott a távol.
 

De itt vagy szívembe
Sok intésed hallom.
Most meghajtom fejem
Könny remeg a hanton.
 

Itt pihensz előttem
Harmatos reggelen:
Bocsásd meg hű költőm,
Hogy könnyes a szemem.
 

Ifjú költő gondja
Száll most a rögökre.
Amik eltakartak
Előlem örökre.
 

Versed tenger sorát
A szívemben hordom
S együtt kóboroljuk
Az éjszakákat át.
 

/Budapest-Farkasrét-Búfelejtő, 1959. június 14./