ABSZTRAKT

 

Égő lámpaként lóg csillagfüzéren,

ráborul végtelen égboltkalap.

Itt-ott lóg rajta egy-két bolygó-érem

csorbult foga horizontba harap.

 

Napraforgók gyülekeznek a téren,

fejük felett felhő-borotvahab.

Ők egyre csak táncolnak pengeélen,

az éles fény közéjük szalad.

 

Röppen a perc, mint megriadt fácán,

esélyként kínálva magát most tálcán,

(tán így indulhatott el az IDŐ)

 

ám nincs ravaszon a mágus ujja.

Az utcán tróger szél az orrát fújja,

s kukák szájából a szemét kinő.