ILLÚZIÓINK PARADOXONJA

"A végtelennek fele is végtelen" (eleai Zénón)

 

Már nem tél, de tavasz sem a délelőtt.

Kék égfedél alatt felhőraj buzog.

A piszkos tócsa, mi hó volt még előbb,

tisztaság paradoxonjaként lucsok.

 

Múlásban felezgetem a létezőt,

egyszer a semmiig tán el is jutok.

Idegen magam, nem látom, nézem őt,

tőlem megyek, ámde mégsem mozdulok.

 

- A fának hajított kő sem ér célba,

Achilleusz és teknőse szép példa!

- súgja múlhatatlan bájjal mesterem.

 

- Tudd, hogy művészet a dialektika,

nem gőzagyú bikák harca a vita,

bölcs érvelés, s ha vesztek sem restellem.