virginás blogja

Márciusi holfénysimogató

Beküldte virginás - 2022, április 16 - 17:34
Nézd, a kinti jégcsapokra
édes álmot hint a Hold,
sárga fénye ráhajolna,
mint egy égi rozsdafolt.
 
Ölbe kapja észrevétlen,
épp fogócskát játszanak,
pirkadat jön, ring a réten,
mint hömpölygő áradat.
 
Télkihordó furcsa reggel,
bent a házak szótlanok,
némelyikben szól a vekker,
bámészkodva néz az ember:
jégcsapokba bújt a Hold?
 
2022. március 25.
 

Szobám falán a kép

Beküldte virginás - 2022, április 6 - 20:31
Szobám falán a kép ma kissé ferde,
de aggathattam volna bárhova,
ki tudja mért, ma új ruhát szeretne:
hamar rongy lett a sorsnak bársonya.
 
Csak álltam ott, időmnek végtelenjét
mértem ki éppen két végzet között,
míg csillagokból csordultak az esték,
egy árva percem éppen megszökött.
 
Helyére álmok, új alkalmak jöttek,
s bár megfeszültek elmék és inak,
mégsem jutott elég a mély gyönyörnek:
sebaj, gondoltam, festek másikat.
 

Karácsonyi zsoltár

Beküldte virginás - 2021, december 20 - 18:48
Hétköznapok szürke ágán
apró csillagszóró égjen,
havasoknak büszke ormán
fenyők őrködjenek ébren.
 
Tündököljön most az ünnep,
fény ragyogjon jászolában,
ragaszkodás ott szülessen
minden egyes pillantásban.
 
Szóljon ma a szóból elég,
legyen benne a varázsa,
közelítsen Betlehemből
a szeretet suttogása.
 
Éjszakája legyen csendes,
mintha az idő is állna,
a reménynek édes álmát

Az elmúlásnak fénye lesz velünk

Beküldte virginás - 2021, december 8 - 20:31
Kik elmennek, a fénnyel mennek el,
a szeretetet magukkal viszik,
vállukon immár nem lesz új teher,
lerakják ott az összes eddigit.
 
Nemrég beszéltünk, vidám hangodat
szétkapkodták az éhes verebek,
etetőkről a száraz magokat
ahogy elfújják megvadult szelek.
 
Egy emberként épp te voltál soron,
kezed távolról alig inthetett,
hiányodat még nehezen szokom,
míg letörlöm egy néma könnyemet.
 

A sorsnak így lesz ködből font varázsa

Beküldte virginás - 2021, november 29 - 15:59
Az életünk csak földbe döngölt vágyak,
a látszatát a szél sem fújta szét,
a Hold sehol, s az utcán árnyak járnak,
és félelmében reszket a sötét.
 
Az utcalámpák míg köszöntik egymást,
a fényük messzi végtelent kutat,
még pirkadatkor ők gyújtják a lámpást,
s a napsugárnak ők vágnak utat.
 
A félhomály kinn csendet int magára,
az ég szórjon ránk múló éveket,
a sorsnak így lesz ködből font varázsa,
s világunkból csak puszta képzelet.

A tél

Beküldte virginás - 2021, október 27 - 06:57
Ezer pehelybe rejti önmagát,
fehérbe vonja fenn a zord eget,
magunkba szívjuk dermedt illatát,
a kerti rózsák búcsút intenek.
 
Mély tó felett bús fűzfa bólogat,
kék gyertyalángra jégvirág fagyott,
egy utcalámpa fest rá szirmokat,
s a tó vizére hulló csillagot.
 
A szél iránya fordul hirtelen,
eszünkbe jutnak elköszönt nyarak,
a holdvilág is szinte meztelen,
emlékeink, jaj, meg ne fázzanak.
 
2021. október 9.

Miközben új jövő fogan

Beküldte virginás - 2020, december 30 - 12:26

Jövőbe roskadt gondolat
magát emészti, fojtogat,
az új jelen még tejfehér,
a szürke múlttal összefér.
 
Megáll az óra, nem forog,
nem áll kötélnek, oly konok,
időt rabolt a végtelen,
terhét cipelni képtelen.
 
A régi sors, az érthető,
te itt vagy, új reménykedő,
hozod nekünk a változást,
ki még nem érti, megbocsásd.
 
Az újban ébren ott leszel,
a régi áldva enged el,
pezsegni látszik boldogan,
miközben új jövő fogan.

2020. december 27.