virginás blogja

Közeleg a tél

Beküldte virginás - 2020, január 13 - 17:02

Lomb között az álom
lábujjhegyen jár,
szikkadt szalmaszáltól
búcsúzik a nyár.

Sápadt-lila fényén
jég a csontba mar,
őszi szél szegélyén
süpped az avar.

Dermedt tanya körül
korán este lett,
kékcinege röpül
szőlőskert felett.

Itt van ősz-október,
sárgul a levél,
szomorú a lófej,
közeleg a tél.

2019. október 21.





 

Hintám a föld

Beküldte virginás - 2017, május 18 - 20:17
Ülök a földnek peremén,
Lábammal meghajtom magam,
Kék csillagokkal tele ég,
S a fátum magával ragad.
 
Idekint csak magam vagyok,
Belül folyik a küzdelem,
Saját magammal harcolok,
Más ellenségem nincs nekem.
 
Tudom, hogy én dönthetem el,
S tudom, hogy győzni akarok,
Van, ki jobb sorsot érdemel,
Több hitet kérek, adjatok!
 
Senkinek föl nem róhatom,
Hitem annyira ingatag,
Föld végén lábam lógatom,

Anyák hagyatéka

Beküldte virginás - 2017, május 11 - 18:14
Várakat anyák karjából emelnék,
Ásatnék köréjük mosolyukból árkot,
 
Kapukra pántot álmukból veretnék,
Hajtincsfonatukból vároromra zászlót,
 
Ha láz gyötörné gyermeküknek álmát,
Szívük melegéből virrasztáshoz lángot,
 
S örök emlékként, ugye te sem bánnád,
Az anyáknak adnám az egész világot.
 
2015. május 3.

Fák és szerepek

Beküldte virginás - 2017, március 26 - 17:18
Hegyek, ború, csúcs és fellegek,
Alattuk fák, bókoló bogáncs,
Koronájuk oly töredezett,
Kérgük alól kilátszik a háncs.
 
Ez a föld már semmit nem terem,
Mint végtelen lánc, az égig ér,
Csontok felett nem ítélkezem,
Sírok mélye félelmet kísér.
 
Előttem a kitaposott út,
De helyette ösvényt keresek,
Tudom, sokszor én voltam a rút,
Kergetőztek űzött szerepek.
 
Megvívnám a legvégső csatát,

Jászol és kereszt

Beküldte virginás - 2016, december 25 - 14:14
Sziklába vájta... jászol. Golgotán kereszt.
Áldjon meg e kettő szent vigasztalással,
Ki dermedt csendnek nyitott ablakot üzensz
Lidércfénynek tűnő vékony gyertyalánggal.
 
Az Úr mindenségét megalkotta nékünk,
Békétlen Jónásnak egy óriás halat.
Ítéletidő volt, s a bárka készen állt,
Elmúlt jelenünkből, ha emlék sem maradt.
 
Hív a régi jászol, megtalált sorsodnak
Új tartalmat adjon e dicső pillanat.
Lágy karokkal ringatták csillag-angyalok,

Ha eljön a múlt, álmaidban...

Beküldte virginás - 2016, december 6 - 19:23
Amikor még szánkó húzta régen a telet,
Örültünk gyerekként a hullócsillagoknak,
Vártak minket anyáink, ha szürke este lett,
S ilyenkor színeseket álmodtunk magunknak.
 
Bárha fújt a hóvihar a csupasz bérceken,
S ránk ragyogtak reggelenként füstös katlanok,
Vártuk, hogy a szép álmokból valóság legyen,
Betakartak szárnyaikkal tündér-angyalok.
 
Múltad az, ki barázdákba szántja arcodat,
S billentyű-sorrendbe rakva dúdolt hangjaid,

Gyurmavers

Beküldte virginás - 2016, december 3 - 14:57
Mondatokról leszakadt csonka szavakat
keresek, versekből kimaradt rímeket,
megtöltöm veletek ismét a mozsarat,
s gyúrhatom újból a porrá tört szöveget.
 
Formálom, tekerem, nem gördül, elvetem,
alapos munka ez, nem holmi kapkodás,
ahol abbahagyom, ott újra kezdhetem,
szülessen belőle friss, röpke alkotás.
 
Naprakész formában tiszteleg a versem,
tudom, hogy mosolyogsz, látszik a kis vigyor,
megsárgult múltat már nagyítóval nézem...

A tél lábnyoma

Beküldte virginás - 2016, december 1 - 13:52
Gurult a fény, babonás buborék,
Örök teleknek jeges lábnyoma,
Olykor délután foltos alkonyég, -
S fehéret nyílt a kerti orgona.
 
Szelet fogott dermedt fogatába,
S őhozzá szólt a vihar mestere,
Mélybe markolt megdermedt varázsa, -
Ha csillagfénnyel eget festene.
 
Egyedül csak nála volt az ostor,
Mentő gondolat nem szült ötletet,
Kőbálvánnyá formálta a szobrot, -
A telet, láncra, mégsem verheted.
 

Az éjszakák oly feketék...

Beküldte virginás - 2016, november 29 - 21:46
A víz kék színeket játszott,
hullámait elringatta,
éjszaka, ha fényük fázott,
csillagait betakarta.
 
Égen a Hold csak félkorong,
fényében gyöngy-hullatta kék,
álmos árnyékon mosolyog...
s az éjszakák oly feketék.
 
2015. június 10.

Tánc és homok

Beküldte virginás - 2016, november 13 - 19:01
- A Kontraszt-kiállítás margójára -
 
Valaki mindig előttem táncol,
Ritkán simogat a lesújtó kéz,
Ha elhibázom, elölről számol,
Morajló hangja csak poklot igéz.
 
Suttogó szavát szitokra váltja,
Szakad az égből a kénes eső,
Bűnnek a tőrét szívembe mártja, -
Hol van ilyenkor a Gondviselő?
 
Testét az élők vetik pokolra,
Homokot könnyeznek, olyan nehéz,
Fejükön koppan olykor a botja,

Óralánc

Beküldte virginás - 2016, november 1 - 18:07
Dobhatok hatost, a kocka mindig pontos,
mint az óralap, ha nincsen szám sem rajta,
s a mutató, látom, eléggé bolondos,
ám a precíz időt kétszer jól mutatja.
 
Kitartott tegnapig, nehéz volt a sorsa,
Völgybe le, dombra fel, tiktakolt a dallam,
Mindegy, hogy hol állt meg, s fogyott el a borsa,
Ha nem ver a szíve, nem segít a balzsam.
 
Feje lóg, vagy nyelve, akár a kutyának,
Fémből készült láncon csüng a mellényzsebben,
Végére szeretnék járni a csodának,

Fehér pillangó...

Beküldte virginás - 2016, október 31 - 18:36
falon egy festmény,
rajz ceruzával,
pillangó, testén
fehér ruhával.
 
fekete hajjal,
csókja sem édes,
szíve még fanyar,
mindenre kényes.
 
ékes a szárnya,
kopott a másik,
felkér egy táncra,
azt hiszed, játszik.
 
nézése tüskés,
kezében álarc,
hiába tündér,
nem Ő a válasz.
 
2016. március 17.

Kérdés

Beküldte virginás - 2016, október 30 - 14:39
Választ csak egy kérdésre kapsz,
Te sem tudod, mi lenne az?
 
Legyen a kulcskérdés talán?
Ó, nem! Az ajtó nyitva már!
 
Vagy a kilincsnek a hossza?
Nem! Azt meg a mérce hozza!
 
Tudom! Inkább a pók legyen,
S hálója mért nem végtelen?
 
S míg visszajön a válaszom:
Tinta serceg a tollamon!
 
Küldöm e pár kérdést neked,
Melyik legyen? Eldöntheted!
 
2016. szeptember 27.

Holló az éjben

Beküldte virginás - 2016, október 24 - 18:48
Tétova kézbe
hajlott az álmom,
sóhajtok félve,
koppan az ajtóm.
 
Régi a könyvem,
olvasom halkan,
gyászol a lelkem,
kedvesem: angyal.
 
Fáraszt a pánik,
zizeg a firhang,
Lenórát játszik
éjben a visszhang.
 
Holló ül lesben
szobámnak szobrán,
koromsötétben
készül a botrány.
 
Nem nagyon értem,
beszéde locska,
riadtan néztem,

Volt egyszer egy ember

Beküldte virginás - 2016, október 23 - 20:56
Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad
Fittyet hányva a világra!
 
Mindig túlléped a határt,
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.
 
Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.
 
Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó, szárnyait.
Halványan derengő fényben