Ál-Sappho
Csak hevenyészett kantár tartja ma féken a vágyat,
bársonyos éj mély-mámoros illata lengi a táncot.
A hold simogat, bőrömre a fény karikái szitálnak,
vérem a szikrák tűz-parazsában vívja a harcot.
Nincs se acél sem pajzs mi ez édes nyíltól védne,
száz sebet ejt, majd szárnysuhogással illan a mámor.
Hamvadó cigarettavég
A pohárból örvénylőn illatok lebegnek.
Bársonyos, könnyű, barna-nász.
A füstön át nézem a néma percet,
gomolygó, lassú, kék-fohász.
Tejszínes, fehér körök ringanak,
kesernyés ízű, forró álmokon,
a hulló hamuban parázs cikázik,
Elipsz
Ahogy köreimből kibúvó, lomha ellipszis
körberajzolja lassan fáradt homlokom,
úgy kúszik át hegyesre sodort lelkem is
Isten kezében fércelő örök tű-fokon.
Őt még remélem mindig magamban,
s hogy értetlenségem megértse, hagyom.
Átok
Mi mindig csak vágytunk, akartunk,
és vágyunk bármilyen szerény,
bárhogy is harsogott a hangunk,
valahol mindig elhalt az erény,
Alszik a csend
Alszik a csend,
odabent csak a szív zaja
nincs nyugalomban.
Kormos az ég,
belereng éj mély szava,
sápad a holdfény.
Ülj ide most,
ne feledd, tenyerembe Te
álmot igértél'.
A könnyűlovasság támadása
Szügyig a lőportól fehér ködben,
léptetnek sorstól üldözötten,
csillogó pengéken az ősz ragyog,
halni indulnak az angyalok,
a hatszáz büszkén csatába megy.
A hősök vére sohasem hamis,
Bádog Krisztus
Állunk csak, egymással szemben,
mint két útszélenfelejtett,
-árvultan, hitet-vesztetten-,
élettől rongyos marionett.
Rozsdától virágos a szeg
a hajlott kereszt-bádogon.
Csak futkosó szellő remeg,
Kikelet
Kikelet hempereg
fellegek
csipkés tetején,
álmatag lepkehad
bódul a
rétnek közepén.
Hímporon fintorog,
megbotlik,
száz csuda szellő,
repteti, kergeti,
Én vétek
Az én vétkem, hogy átkoználak néha,
ha sorsom deresre húz és megbotoz.
Szürke a lét, hitet pazarló, léha,
kedve szerint simogat, vagy felpofoz.
Szórnám rád átkaim nem válogatva,
pedig érdemed nincs rá soha, tudom.
Mégis tüzes a harag, bennem zúgva
Lomha éj
Ha tétován zizzen a lombon a szellő
és sárga sziromban árva a Hold.
A füst hajú alkony árnyai lengnek
s tompa zenében vágyakat old.
Hullik a fény, tovaillan a nappal,
elhal a fészek csacska zaja.
Utolsót bodroz és átleng az erdőn
Mondóka
Kipereg a felhő
gyöngyös cseppel,
nyikorog az erdő,
sajgó tánc.
Tovasuhan ékes
vérző lombbal,
beleremeg olykor
felleg-lánc.
Lepotyog a fákról
pompás éke,