titus56 blogja

Bogár Imre szabadsága (ballada)

Beküldte titus56 - 2017, július 20 - 05:51

Bogár Imre szabadsága

(ballada)

 

Harangok rínak a messzi pusztaságon,

ahány átkos zsandár, az Isten verje meg,

büszke Bogár Imre kezén, lábán járom,

még a délibáb is, ej, láncain remeg.

 

Vót' nékem, vót' nékem ingem is, gatyám is,

szép deres lovammal a szelek se bírtak,

vót' nékem, vót' nékem gyönyörű babám is,

ki után sötétlő estelente sírjak.

 

Deli Marcsa lelkem, tartson meg az Isten,

harangos szoknyádat szellő lebegtesse,

Bezzeg akkor

Beküldte titus56 - 2017, július 19 - 08:29

Bezzeg akkor

 

A "Bezzeg akkor"-ból már semmi sincsen,

hát ne várd a srácokat a tér felől,

nem osztozik itt veled senki a kincsen

van úgy, hogy minden önmagától összedől.

 

Ma más lett a vurstli, bármi kapható,

a körhintán végenincs a szédülés,

csak nekünk, minden vad álom eladható,

mert itt a nincs mindig az újra szédül, és

 

van átfestett aranyhal, szinte ingyen,

mert a nagyközönség mindennek bedől,

Tán rájövök-szonett

Beküldte titus56 - 2017, július 8 - 19:26

Tán rájövök-szonett

 

Talán majd rájövök, miért, hogy így lett,

mint ki csendből rakosgat mondatot,

tán lepréselem, ahogy régen illett,

ha valamit az idő rám hagyott.

 

Volt-e célja, és volt-e vele terve,

csak próbát tett a bentrekedt erőn,

vagy szánakozva: vajon kihever-e

még egy ráncot a felsebzett redőn.

 

Büszkén hordja-e a történet nyomát,

vagy eldobja, mint egy váltó inget,

mindegy mit mond a kérdező tekintet,

 

Boszorkányátok

Beküldte titus56 - 2017, június 29 - 20:42

Boszorkányátok

 

Napunk sötét vérbe fojtja,

hosszú álom ring a földön,

aki poklok jelét hordja

csillagok körül körözzön.

 

Márvánnyá legyen a teste,

sötétség adjon rá inget,

vére titkait kilesve

legyen homályos tekintet,

 

útra többé ne találjon,

tüzek irgalmát ne lássa,

tornyok árnyékában álljon,

bűneit meg ne bocsássa

 

semmi isten, semmi ember,

vakká legyen aki látja,

Megírhatom

Beküldte titus56 - 2017, június 24 - 20:06

Megírhatom

 

Felhőkbe bújni időnk lesz-e még,

vagy fénycsíkot bogozni lombokon,

vétkeinket az idő törje szét,

ha perceinket újra foltozom.

 

Magunkig érve lesz-e még helyünk,

kopott padunkon lesz-e irgalom,

telt időnk szélén majd leülhetünk?

egy gyűrt papír, mire megírhatom,

 

hogy lesz-e még, lesz-e még bocsánat,

zsebünkben rejtve elfért volna még,

vagy így marad, kőkemény a látszat,

hisz ami volt, amúgy is szűk marék

Pecsétviasz

Beküldte titus56 - 2017, június 18 - 17:18

Pecsétviasz

 

Felkelni lesz-e még okom,

megint, megint, megint,

omlásnak indult szirtfokon,

ha gyarlóságom vádolom,

a szél, ha meglegyint,

halvány, tünékeny esteken,

el-eltűnődve testeden,

ébredni mondd, ki int?

 

Utamnak végén hol leszek?

halott, sovány vigasz,

ha útjaid közt elveszek,

örökre rám nőtt jelmezed

hazudja, hogy igaz,

s a felhők mind kibomlanak,

átázott ingként hordalak,

Vigyázz rá

Beküldte titus56 - 2017, június 12 - 17:06

Vigyázz rá

 

Időnk lopott, elég hogy észre térjünk,

elnyűtt kabát, talán már hordta más,

cipeljük, mint kezdettől kemény bűnt,

a karosszérián csak egy horpadás,

 

mi megmutatja göröngyös utunkat,

és Isten nem tesz fel kérdéseket,

nem áru, ha múlását meguntad,

a polcról újra le nem cserélheted.

 

Nincs készleten, mi mások gondja lenne,

kölcsön kapott, szűkmaroknyi Éden,

szabadságunk vízébe keverve

Megjelentél-szonett

Beküldte titus56 - 2017, június 5 - 20:32

Megjelentél-szonett

 

Nem tudom milyen nap volt - nem vasárnap-

már este volt, vagy csak késő délután,

mikor az illat helyet kér magának,

és már foltok szakadnak a fényruhán,

 

a házakon lopózni kezd az árnyék,

míg a nap messziről még visszanézett,

s a fák hajlongó ujjbegyére ráég,

az utolsó pipacsvörös igézet.

 

A szürkületben eltűnődve álltam,

csendekbe dobbanó, feszült erekkel,

és nyugtalanságomból kitaláltam,

 

Felriadnak-szonett

Beküldte titus56 - 2017, június 3 - 20:18

Felriadnak-szonett

 

Halkan, magamnak súgtam, még maradj itt,

ne teljesüljön riadt másvilágom,

örökre akartam, de az arasznyit

is önző módon, vég nélkül kivárom.

 

Csendjeinket már mindet elkísértük,

tán senki sem beszélt hang nélkül annyit,

és nem érdekel, hogy gyarló miértjük,

dobbanásaink közt zúgva kihallik.

 

Lehetne dal, hogy ütemében halljad, 

csendedet még őrizgetem magamnak,

mint gyors ölelésben elfojtott erő,

Hajnalodsz

Beküldte titus56 - 2017, május 28 - 07:48

Hajnalodsz

 

Szénfeketén gyűr ma ráncot,

a sötétség csillagtáncot

eltakarva hull a földre,

hold a szemét bekötötte,

 

és fénytelen csend-csalitban,

mint egy átokverte sírban,

elkószált álmok hevernek,

fény borzolja fel a kertet,

 

tegnapból most mára ébred,

ég alján a nap teérted,

apró fények tornyosulnak,

eléd térdel le a múltad,

 

éjbe felejtett kövekre

nehezül a bánat terhe,

Tán látlak majd

Beküldte titus56 - 2017, május 23 - 06:19

Tán látlak majd 

 

Nem holmi talmi, amit hátrahagytál,

pedig de hányan haltak el miattad,

biztos? mindig a jó oldalon álltál?

a történést csak megtörténni hagytad,

vagy így kell, kezdettől ekként akartad,

ez volt elejétől magasztos terved,

hagyod élni - míg önmagába hamvad-

az embert, s csak aztán veszted türelmed,

 

és mikor szűk időnk tebenned lejárt,

majd nem marad belőlünk ami örök,

és a tű fokát úgy tartod, hogy bezárt,

Teremt-és?

Beküldte titus56 - 2017, május 22 - 07:33

Teremt-és?

 

 

A végtelen dobott fel érmét,

és Isten jobb kezébe hullva

lett fátum, lett az örök mérték,

a mindenséget írva újra.

 

Kifeszítve a sűrű csendet,

bomlott ketté a világ arca,

az idő, homokként lepergett

semmi, lett létünk ős-kudarca.

 

Lett tér is, mit az út kövessen,

sorsok, mit el lehet feledni,

hogy az ember ember lehessen,

nem kell új istenné teremni,

 

Igéző

Beküldte titus56 - 2017, május 9 - 11:10

Igéző

 

Út köve simul alattunk,

lépés nélkül itt maradtunk,

ránk a csillagok vigyáznak,

hold húzza fölénk a vásznat,

 

hajadra lecsorgó ének,

lelkemmel lelkedig érek,

kezem kezed úgy vigyázza,

imádság borul a fákra,

 

felhők aljáig repítlek,

hogyha fázol melegítlek,

válladon kibomló álom,

tenyeremből nyílt virágon

 

illatod rak meleg fészket,

a vihartól nem kell félned,

Didergető

Beküldte titus56 - 2017, április 30 - 09:11

Didergető

 

Kihűlt harangok nyelvén hangtalan

alszik a csend, baljós, bátortalan

halomba gyűlnek fenn a fellegek,

tócsák szívén a gyöngy fortyog, pezseg.

 

Tükrére csap a reppenő madár,

árnyékot vet a hajlongó fűszál,

hideg szelekből fodrokat farag,

ajkamra hűlnek mind a szép szavak,

 

az ösvényen még léptedet lesem,

halk, koppanó cipődtől félelem

tolakszik üres karjaim közé,

vakult napot csal árnyékod fölé.

Vinculum servitutis

Beküldte titus56 - 2017, április 22 - 13:07

Vinculum servitutis 

 

Szabad ki vallja, hogy szabad lett,

kinek lépte visszhangzik a gangon,

nem húz fel másokról levedlett

imákat a kongó utcasarkon.

 

Kit nem hervaszt elvetélt álom,

ha paplan alatt olvas könyveket,

és nem rest, hogy csendbe kiáltson

múltat és jövőt, amíg még lehet.

 

Ki nem szégyell bátran ölelni,

színeket öltve, akár a lepke,

és indul új utat keresni

ott, ahol más már mindent feledne.

 

Zápor

Beküldte titus56 - 2017, április 22 - 13:05

Zápor

 

Füstölve szalad kerteken a zápor,

a virágok, mint a szentek

hajlongnak, s a messzi távol,

napfényt kovácsol óarany keretnek.

 

Levedlett szirmok cseppek közt pörögnek,

fűszálon hajló fényszilánk

csal ringó tavaszt körötted,

a szivárvány, dalolva úgy hull vissza ránk,

 

mint körmenetben tompán hulló ének,

hosszan, elnyújtott ütemben,

és angyalok őrködnének

rajtunk, teremtő Istennél is szebben

Álmodj velem

Beküldte titus56 - 2017, március 12 - 10:08

 

 

Velünk álom lép a hídra,

szemem mögé jaj, bezárlak,

éj sötétjén kifakítva

vergődnek bús angyalszárnyak.

 

Ölbe veszlek, átcipellek,

alattunk örvények zúgnak,

léptem mögött kopott lelkek

fénylő, új tüzekre gyúlnak.

 

Katáng színű ég fölöttem,

tó tükrén felhőt repítsen,

karom átfon lengén, könnyen,

madárdalban melegítsen.

 

Leterítem lelkem ingét,

fejed szép párnán pihenjen,

Már csendesebb

Beküldte titus56 - 2017, február 22 - 20:22

Már csendesebb

 

Oldódnak lassan a fehérselymű esték,

tavaszi kézmeleg ver a fákon tanyát,

őrizgeti még hólébe olvadt testét

a táj, de télből itt maradt konok sarát

 

már hólyagos, felvidult szelek aszalják,

és ráncosodik meztelenített bőre,

a fonnyadt avarba térdelt bokrok alját

összefogja a hóvirág főkötője.

 

Már nem fáj a tél vad tüskéje a kérgen,

az idő mozdulása egyre fényesebb,

a tavasz itt tolakszik, hogy megigézzen,

Bennem kereslek

Beküldte titus56 - 2017, február 6 - 20:33

Bennem kereslek

 

Árnyékomból, jaj kitörnék,

ki a messzeringó fényre,

válladon imádság lennék,

dalba bújva, éjtől félve,

elsimulnék két kezedbe'

múló csend zajára várva,

széllel szálló illat lenge

bolyhát ontaná a nyárfa,

vizek tükrén, fenn az égen,

esőcseppben, éjpaláston,

kőbe zárva, föld szívében,

szélben hajlongó fűszálon,

felhők rojtos, ringó szélén,

lélekmélyre nyelt szavakban,

Fényárnyék határán

Beküldte titus56 - 2017, február 6 - 20:31

Fényárnyék határán

 

Sötétbe simult a nappalok ránca,

halványfény csillagok közt békére lelt,

fényszőttes árnyékok örök románca,

a halkuló idő együtt énekelt

pasztell színeivel a mindenségnek,

itt-ott felbuktak még nappalos zajok,

de bontja szirmait lassan a lényeg,

a csend, amivel magam viaskodok.

Beledobbannak eleven titkaim,

mint szentjánosbogarak úgy izzanak,

és tovalibbennek a csend karjain,

üresen táncoló hangtalan szavak.

Oldalak