Nagygyörgy Erzsébet blogja

Táncol a nyár

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, június 22 - 13:57
Táncol a nyár
 
Pilled az erdő, esteledik már künn a vidéken,
búzavirágos báli ruhában táncol a nyár most. 
Százezer álom lebben az égig, kis liliom ring, 
kelyhe ma fénybogarat rejt, csendesen izzik a Hold is. 
 
Mámoros éjjelen
 
Mámoros éjjelen illata lebben a kék ibolyáknak, 
réti virágok bús dala száll el a májusi széllel.
Villan az ég szeme, hullik a Földre a mennyei könnycsepp,
rózsasziromban gyűlik az angyali gyermekek álma. 

Lyukas ladikkal

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, május 30 - 15:44
Nincs remény, sem kelő Hold az égen,
könnyeim is elröppentek a széllel,
bánat ront, talán enyém az érdem,
lentről, valami pokolfajzat kémlel.
 
Létem csupán kezdetleges vázlat,
terheim már nemcsak nekem nehezek.
Mára hátrahagytam minden vágyat,
lyukas ladikkal Istenhez evezek.
 
 

Mint égi pokol

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, május 21 - 12:07
A tájon vihar előtti csend honol,
haragos fellegek, mint égi pokol
nyomasztják az alant vonuló nyájat,
érzik, hogy a zivatar mikor támad.
 
S íme megjő a szél is, a vad lator,
melynek nyomában kerengve dúl a por.
Künn ma egyetlen madárkahang se zeng,
ág között bújnak, míg a zuhé lecseng.
 

Bűbáj hullik

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, május 3 - 13:44
Titkos estben csend gomolylik,
álom szitál könnyű szélben.
Fényben fürdő sötétségre,
csillagszínű emlék lebben.
 
Bűbáj hullik pilleszárnyra,
csillám cseppen szenvedélyre,
Patak parton kavics szuszog,
vízben álló nádas dalol.
 
Néked szól e kedves rigmus,
hű szerelmet esket Holdunk. 
Tudom talán nálam ma még,
nem szeretne senki jobban. 
 

A szerelem húrjain

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, április 23 - 19:20
Amikor a szerelem húrjain
játszik a lét keze,
újra eszembe ötlik,
hogy miért, s hogyan
szerettem beléd.
 
Talán akkor történhetett,
mikor a fenyőgallyak 
magányára csillagfény csorgott,
vagy mikor tündeléptek
simultak a dagadó,
friss hólepelre.
 
S talán arcod hűvös hamvassága 
s az éji hóesés
kristályvilágának
csendje tehette ezt velünk,
amely az álmodókat őrzi. 

Csillagaim becézem

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, április 22 - 19:23
Ó, drága április,
lábam előtt tétova ifjúságom
bősz folyója hömpölyög,
s mint a Nap, midőn szelíden
melengeti bőrömet,
úgy mossa elibém a víz,
múlt emlékeimet. 
 
Rezgő nyárfák tincseit 
hordja felém a szél,
dombok hátára hajlik szemem,
miközben feléd húz a vágy,
s szívembe hasít a sejtelem,
már nem enyém, e  földi rejtelem.
 
Zilált lombú fáim alatt járva,
gyanútlanul siklanak alám

Kék szemedre hull az álom

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, április 6 - 18:14
Hű szerelmem fönt lobog, mint égi csillag néked.
Érzed? Most heves viharként tombol bent a véred.
Elbódítasz, kedves, mint maréknyi fűszer-ánizs,
karjaink között ma tűzvirágot bont a vágy is.
 
Hűs, azúrban játszó kék szemedre hull az álom,  
nézlek, s mennybe-vívő édes ébredésed várom.
Dús hajadnak lágy esése, selymes égi fátyol,  
vágyra-hangolt szívem húrjain megint te játszol.
 

Fölemelsz magadhoz

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, március 28 - 18:25
Ha egy este kihull kezemből a penna,
s hó-tiszta papírom is besárgul végleg,
tán akkor leperegnek rólam a vétkek,
mik bevonták lelkem, mint a tartós henna.      
 
Nem lettem nagy, sem bátor, vergődik lényem,                                  
van úgy, hogy az ember, meg-megáll, s elesik,
és te, Atyám, fölemelsz mégis egedig,
s felragyoghatok, gyönyörű, selymes fényben.
 
 

Őshonos vagyok

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, március 8 - 20:22
Őshonos vagyok. A Tisza menti fák 
lágy öléből megszületve, hittem, én
majd együtt rezeghetek a Földdel is.
 
Újszülött lélekkel, ittam még a fényt,
és nekem ragyogtak fönt a csillagok,
s bennem élhetett a nyári boglyacsend.
 
Ám azóta nem hiszek már semmiben,
sejtem, mily maró lehet az éjszaka,
s túl gyakran tapos belém a lét maga.
 

Fény csorog

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2019, március 6 - 14:54
Tavaszról álmodom már nappal is,
az éjszaka virágmezőt szövött,
még itt lebeg lehunyt pillám mögött,
mint illatterhes, csöppnyi galaxis.
 
A fák között dühödt vihar dohog,
s a hegytetőn fehérlő hólepel,
felizzik, napsugárban eldelel,
s reám, Isten kezéből fény csorog. 
 
 

 

Oldalak