hubart blogja

Későőszi reggelen

Beküldte hubart - 2022, november 5 - 09:30
Későőszi reggelen
 
Későőszi reggelen
túl sok manna nem terem.
Nincs itt virág, sem levél,
jót már senki nem remél.
 
Súlyos, fojtó köd szitál,
mi ez, ördögfesztivál,
mit bosszúból tervezett
egy sátáni szervezet?
 
Eltűntette a napot,
majd a holdba harapott,
és mert nem nyert sose pert,
sok csillagot lesepert.
 
A parkban is zavar van,
száraz ág az avarban;

A nyugalom tüskéi

Beküldte hubart - 2022, október 20 - 12:10
Japánkert, csodája keleti,
pihenő percek a nyílt közön. 
"Aki a virágot szereti,
rossz ember nem lehet!" Öntözöm,
ápolom én ezt a kis teret, 
de mért bánt a kaktusz engemet? 
 
Ropogós cseresznye ring a fán,
dús lombja nyugtató árnyat ad.
Bódulok a rózsák illatán, 
esténként pihenni vár a pad,
s minden zajt oltári csend temet,
de mért bánt a kaktusz engemet? 
 
Rézpitykét hint el az éjsötét, 

A korondi vásáron

Beküldte hubart - 2022, október 10 - 14:06
Bokályok, víg, cserfes menyecskék, 
ruhájuk sárga, zöld, barna, kék;
olykor a sgrafittó bont mázat, 
elbódít a gazdag pompázat
tányéron, pocitás tálakon.
Kézműveskincsekre vár lakom. 
 
Korsó kell, csali-, vagy borvizes, 
nyájasan kínálják; itt fizess!
Hallgatod a székely beszédet, 
s szívesen vinnéd az egészet.
Szem és kéz lázasan válogat,
dicséri Józsát, s a Pálokat.

Felhívás keringőre

Beküldte hubart - 2022, szeptember 20 - 10:32
A vágy mögül szemem reád tekint,
igézni kész e férfias mosoly
– ne bánd, ha majd a Fennvaló megint –,
a karjaimba múzsaként omolj!
 
Varázsszered leheld, az illatod,
remélve lepkelétem hímporát;
poétaszívem ritmusát kapod:
pörögni hív ma kerge cimborád.
 
Forogj velem, keringj, ha jólesik,
amíg miénk a tánc, e vén terem,
az óhajunk az angyalok lesik,
nekünk zenél a csend az éteren.
 
Mit ér a szó, az ajkad csókra add,

Akit líra vigasztal

Beküldte hubart - 2022, augusztus 18 - 20:06
Ispotályban istápolt
szívem lyukas, nincs rá folt.
Galambdúc az, csibevár,
rajta a szél ki-be jár.
 
Halódik, vagy feléled,
mikor mit hoz az élet;
a vég felé halad ma,
bár kicsit még maradna.
 
Akit líra vigasztal,
s ösztökél egy pimasz dal,
nem tart vissza flegma gát,
juszt sem adja meg magát.
 
Egy ily kemény vén gyerek
nem nyafog, nem kesereg;
borral, nővel, imával

Ébredés

Beküldte hubart - 2022, április 30 - 16:44
Ébredés 
 
A fellegek maródi könnye úgy csorog, 
akár egy régi balladán a bús sorok.
S ha kél az esti szél, a méla brácsa szól,
reá e vén kolomp, a szívem válaszol.
 
Szegény, viseltes, ócska rongy a parti gaz,
de szép szemét kinyitja tán az új tavasz,
s e szöszke hölgyre, kit ma régi gönc takar,
alkalmi zöld ruhát a fények ujja varr.
 

Pezsdülés

Beküldte hubart - 2022, március 2 - 08:13
A félhomálynak odva még sötét,
oly álmatag mereng a fény a célig,
zefír zilálja bokrok üstökét,
a szilvafák ma álmaik mesélik.
 
De titkaikra senki nem vevő.
Na még ilyet! Fogytán a szó türelme.
Csupán az Ég, a fenti Jótevő,
no és a cserfes szarkapár fülelne.
 
Kidugta homlokát a hóvirág, 
csodát hozott a méla Móka-partra,
köszöntik ott a barkabóbiták.
 
Szegény diák fejét el is csavarta.

Az öreg Bálint

Beküldte hubart - 2022, február 16 - 14:06
Hét évig volt hadra fogva,
a rangot nem nézte sokba
kis falunkból a vén Bálint -
szidta Hitlert, szidta Sztálint.
 
Mert savanyú képet vágott,
vitték, lásson szép világot.
Nem sejtette milyen szar van
a festői Don-kanyarban.
 
El is fogyott szinte félig,
de kópé volt, azt beszélik.
Megúszva a ronda halált,
éhen, szomjan hazatalált.
 
Most jó bortól pezseg vére,
de nem csörög beatzenére.

Farsangi ihlet-illat

Beküldte hubart - 2022, január 12 - 15:47
Talpra, tollnok, Tinta pacák!
Sorjázzanak tintapacák
előtted a poros lapon,
fánk hí csókra, borosflakon!
 
Ihletdömping, illatözön
szálljon soron meg sorközön,
körmöld rendre rímbe szedve,
ne hibernálj, mint a medve!
 
Aki ily múzsával flörtöl,
be is csíphet a gyönyörtől;
de ha elpilled a bortól,
akkor jambusokban horkol.
 
Amúgy nagyon hálás múzsa,
cukor, borbíbor a rúzsa!

Néma vers

Beküldte hubart - 2021, december 26 - 14:34
Ma nincs panasz, szitok, bár lenne rá ok.
Kicsit pihenni olykor meg-megállok:
a líra húrjain vigaszt keresve
fordul nyaram szelíd ezüstderesbe.
 
S ha visszafogva izzik érett őszöm,
ne kérje számon senki azt a Csőszön,
hisz ő vigyáz a szívem intve jóra,
szilenciót zenél az ingaóra...
 
A perc rohan, szeretni hív a múzsám,
s ha néha csendre csábulok, se bús ám!
Szemének szent tüzét naponta látom:
e néma vers halálig jóbarátom.
 

Őszi sóhaj

Beküldte hubart - 2021, december 7 - 19:19
"Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon,"
amellyel egy kicsit mi is halunk.
Bolondot űz velünk, hogy égve fájjon
a múlt idő, bohó, csalárd nyarunk.
A gondos elme szenvelegve tárol
csodát, utazgatást is emleget.
Ma Ámor könnye hull a parti fáról,
siratva lányokat, szerelmeket.
A jó, s a szép a hervadás virága,
nyomaszt a bú, a szíved is sajog;
a tél elől a lelked írd imába,
a sóhajok ma halkuló jajok.
     Inkább nevess! A zord időket féled? 

Ránk tört az ősz

Beküldte hubart - 2021, november 7 - 08:49
Igen gyorsan ránk tört az ősz, 
megfosztott az izzó láztól;
elbóbiskolt talán a csősz, 
a bitang szív. Rablót pártol!
 
Óhajtotta tán az enyhet
a sistergő pokoltűzre,
látva, hogy a lélek senyved
jövőt nemző vágytól űzve? 
 
Tar homlokán az időnek
a gondok mély árkot ásnak,
vad pókjai hálót szőnek
a szomorú elmúlásnak.
 
Az öreg nap erőlködve
pirul, mint ki rejtőzve vét,
bús öngyilkos, szürke ködbe

Prosztmodern

Beküldte hubart - 2021, október 24 - 08:12
E líra rejtelem,
ködös rébuszvilág.
Kekeckedik velem, 
gorombán mellbe vág
 
a rémes, csontrideg,
ritmustalan etűd.
Miért szégyellitek 
a vesszőt, nagybetűt?
 
Anyánk szelíd szaván
kocsismodor terem?
Nem áll reá a szám,
e hang se zsánerem.
 
A gondolat beteg,
a vers recseg, ropog -
ne is gyötörjetek, 
modernkedő sznobok!
 
E lárma éktelen,

Fohász a tékozló fiúhoz

Beküldte hubart - 2021, október 12 - 07:41
A Lélek egykoron csodát teremtett; 
figyel reád amíg az ész pihen,
vigyázza szent igéje szülte rended,
ahol nem él hiába semmi sem. 
 
Ha vetsz, lesz itt kenyér elütni éhed, 
s amerre még a tiszta víz csobog,
oázisenyhet ad, ha szomjad éget,
s a fák világi templomoszlopok.
 
E táj kies zegét-zugát bejárva
a lét virágait kiélvezed, 
utad során időd se vesz ma kárba,
amíg e gondos égi kéz vezet.
 

Oldalak