Baranyi Imre blogja

A dombokon

Beküldte Baranyi Imre - 2021, április 7 - 11:43

A szó a szádon még üres

fogadkozásokat keres,

de már amott a dombokon

kopott kabát az irgalom.

 

Ott már a tél goromba úr,

nincs pengető és rajta húr

sem úgy feszül, mi mondaná,

hogy újra még, hogy van hová.

 

A hóra véred elcsorog,

tekinteted csak ácsorog,

reményed fáradt, tétova,

úgy mennél már, de nincs hova.

 

Kelet felől az ég hasad,

feszíti élni vágyadat,

szüléd még távolról figyel,

Ma végre úgy...

Beküldte Baranyi Imre - 2021, március 31 - 18:49

Ma végre úgy sütött rám a Nap,

hozott a lelkembe vágyakat,

ajkamra perzselő csókod is

rányomta, engem ez boldogít.

 

Kitette új ruhám, felveszem,

karodba így futok, cserfesen,

becézem arcodat, simítom,

kezed meg ott kutat arcomon.

 

Veled fog át az éj engemet,

bolond, ki ily gyönyört nem szeret,

felettünk holdsugár, elpirul,

csillagban fürdik és elgurul.

 

A szűk sikátoron

Beküldte Baranyi Imre - 2021, március 26 - 13:00

(András emlékére)

 

Egy szűk sikátoron haladsz,

feletted éj honol,

a csillagok kilátszanak

sötét felhők alól,

és titkaid már nincsenek,

belül nyitott a könyv,

kérges kezedre rácsepeg

szemedből némi könny.

 

A szűk sikátor messze vitt,

kilopta rég hited,

belülről semmi sem hevít,

becsaptad szívedet,

hazudtál önmagadnak is,

hogy ez csupán az út,

de csak beteg mámorba vitt,

B terv

Beküldte Baranyi Imre - 2021, március 20 - 22:03

Az út porából egy kavics

a messzeségbe koppan,

cipőm alatt a többi is

csikordul rá unottan,

nehéz kabátom foltjain

a varrás kezd szakadni,

zsebem lyukas, s az álmaim

között a lét falatnyi.

 

Bolyongok én a végtelen

ködével átfonódva,

úgy, mint kinek nem is lehet

e földön semmi dolga,

csupán kóborlok céltalan

a roncs világ traverzén,

kikezdte rég a vágyamat

egy ismeretlen örvény.

 

Márciusi biztató – a "Magyar tavasz" pályázat 2. helyezettje

Beküldte Baranyi Imre - 2021, március 15 - 10:30

 

Fehér az inge még, de vére festi majd,

körötte tiszta lég örömtüzet kavart,

Budára ment, holott a tette, tudta jól,

fejére szór hamut, nagyúr ha visszaszól.

A verse lázadó, uralkodói kegy

csupán a létezés, de már nem egyre megy,

ma lelke, lám, felül megannyi vár fokán,

előre, Sándorunk, a vágyaink után!

 

A vén csavargó

Beküldte Baranyi Imre - 2021, március 14 - 12:30

Csak fújja ősz haját a játszi szél,

arcán az árkok egyre rajzolódnak,

kopott, szakadt nadrágján nincsen él,

szeméből földi álmok rég kihunytak.

 

Ha néha kocsma ajtaján benyit,

halkan mesél a régi szép időkről,

kap érte pár pohár bort, s reggelig

megvédi lelkét józan ördögöktől.

 

Csak ténfereg, bolyong magányosan,

a létezés határain kerengve,

kevéske sorsa más kezébe van,

kemény, konok zárójelekbe téve.

 

Új tavasz

Beküldte Baranyi Imre - 2021, március 9 - 06:31

Úgy néz ki, végre új tavasz

leselkedik a hó alatt,

madársereglet egybegyűl,

s repülnek ím körös-körül,

a fákra fények hullanak,

egymásba ér kelet, s nyugat,

alvó barázdáik között,

magokba élet költözött,

belengi léted tiszta lég,

csak újra merj akarni még,

csak most az egyszer állj oda,

hol a szabadság dallama

egy új világot szolmizál,

hol nem lesz többé fagyhalál,

a szerzésvágy nem ül felül

agyadban oly kegyetlenül,

Szárnyas angyalok

Beküldte Baranyi Imre - 2021, március 1 - 03:26

A hófehér világra száll az est,

fölötte gyúlnak tünde csillagok,

ilyen csodás varázst vajon ki fest,

de jó, hogy élek és hogy itt vagyok.

 

E földi béke rólad álmodik,

emléked itt dereng a fák között,

letűnt szerelmünk még most is hevít,

de kár, hogy már az égbe költözött.

 

Magával vitte féltett kincsemet,

nem adtam én, de jaj, kitépte azt,

az égbe vitte lángoló szíved,

és télre változott a szép tavasz.

 

Kávéfőzők dala

Beküldte Baranyi Imre - 2021, február 21 - 19:32

Mivé silányul itt e régi hősi nap,

ma már mi nem fogunk Budán pecsét alatt,

raboskodó rabunk miatt a hídon át

a rend elébe állni ott a vár fokán?

 

Az álmok ím az ördögé, nem is felé,

csak úgy belül morogjuk azt ezerfelé,

s ha majd elül körül megannyi bánatunk,

mi akkor újra változunk, s kezet fogunk?

 

De mindenünk a nemzeté, sietve még

a végzetünk elé, akár a birka nép

csoportosan megyünk bolond halálba mind,

Az én...

Beküldte Baranyi Imre - 2021, február 14 - 02:51

Az én szívem nagyon kicsinyke,

nem üt belül még akkorát,

meg is rettenjen bárki tőle,

de már növesztem pitvarát.

 

Az én hangom még jaj, de vékony,

tudom, nem hallja senki meg,

de már tanulgatom nagyon, hogy

fel én miként üvölthetek.

 

Az én karom bár vézna, s gyenge,

nem is bír még egy kardot el,

holnapra kész az ütközetre,

csatába menni, hogyha kell.

 

Az én eszem nagyon veszélyes,

tudják is ezt a burkusok,

Farsangi éjjelen – A Balassi-strófa verseny 3. helyezettje

Beküldte Baranyi Imre - 2021, február 8 - 19:06

Farsangi éjjelen

 

Kereng a karnevál, javában áll a bál, forognak ím a párok.

Köröttem táncosok, én arra gondolok, hogy nem hiába várok.

Elém lépsz könnyeden, ölelsz szerelmesen, szívedre én vigyázok.

 

Hullámzik a tömeg, de én immár veled kapaszkodok csak egyre.

Szemedből csillogás, érzéki villanás néz vissza a szemembe.

Ölellek boldogan, az éjfél messze van, vigadjunk mindörökre.

 

Csodás e forgatag, kezed kezembe add, járd még velem a táncot.

Búfelejtő

Beküldte Baranyi Imre - 2021, február 7 - 19:09

Fehér ruhája átdereng 

a tél hideg ködén,

talán csak az maradt nekem,

hogy elfelejtsem én,

ne gondoljak ma vissza rá,

akár a szélvihar

sodorjam emlékét tova,

mely mindent felkavar.

 

Menyasszonyom volt délelőtt,

de már ma délután,

előlem elfutott, s szívem

magával vitte, lám

azóta más utat keres,

feledni nem tudom,

borospincémben űzöm el

tengernyi bánatom.

 

Éji búsongás

Beküldte Baranyi Imre - 2021, február 3 - 18:19

Az éjben úszik bánatom,

körötte csend honol,

agyamban lüktető erek

és némi alkohol,

merengek búsan, egymagam

és azt találgatom,

vajon miért szerettelek,

olyan nagyon nagyon.

 

Ha majd a szél még visszahoz

belőled egy mosolyt,

kötél lesz az csak torkomon,

mi már halálra fojt,

hiányod tépi húsomat,

csak döngetem falad,

lázas vagyok, s fagyoskodom

az éji ég alatt.

 

Ismeretlen szerző

Beküldte Baranyi Imre - 2021, január 27 - 12:19

Lehet, hogy a világ sora

már végig meg van írva,

te vagy csupán szorgalmasan

a leghűbb olvasója.

 

Kíváncsian lapozgatod

a napjait a könyvnek,

amelyek engedelmesen,

lazán tovább pörögnek.

 

Előre mennél vakmerőn,

de lám, nincs semmi rajta,

pedig csak eltitkolja még

a láthatatlan tinta.

 

És visszanézni sem tudod,

a rég elmúlt napoknak

sorai és a képei

már elhomályosultak.

 

Az út szélén

Beküldte Baranyi Imre - 2021, január 22 - 10:33

Kihűlt a tested, álmodik,

a fényt akarja újra,

belül szeretne még kicsit

a kölcsönéből vissza,

de már a vágy sem élteti,

csak imbolyog előre,

amíg végül rá nem talál,

egy még szerethetőre.

 

Agyadban már a gondolat

csak szaggatottan sejlik,

kihullott összes szemfogad,

és mindened jelentik,

arcodra írva kínokat

mohó pribék kutatja,

kiválogatja múltadat,

zömét szemétre dobva.

 

Sodródva

Beküldte Baranyi Imre - 2021, január 18 - 13:21

Úgy nincs kedvem nekem ma bölcset írni,

okoskodásra vágyam nem maradt,

szerelmesen szeretnék csak hevülni,

amíg megfogható a pillanat.

 

Ma nem szeretnék semmit elmesélni,

csupán a csöndben révedeznék én,

nem adnám meg magam ma holmi nyűgnek,

csak álmodoznék rólad könnyedén.

 

Ha nem motozna itt belül a bánat,

letenném súlyos hátizsákomat,

és énekelve ballagnék utánad,

mutass nekem követhető utat.

 

Vesszőfutás

Beküldte Baranyi Imre - 2021, január 12 - 19:48

Nyakadban ócska sáladon

sziszegve szúr a szél,

hová futsz még e hajnalon,

hisz ott is majd elér,

hová teszed kabátodat,

ha már le sem veted,

hiszen ki téged elfogad,

ma még nem ismered.

 

Talán születni sem fog egy

olyasmi balga lény,

ki tűri átkos kedvedet,

és nem harap beléd,

akit ha éjjel mész oda,

te még ébren találsz,

ki oldja majd rossz kedvedet,

viselve száz hibád.

 

Őszi-esti elégia – Az elégiaverseny 2. helyezettje

Beküldte Baranyi Imre - 2021, január 6 - 23:02

 

Már tovatéved a nyár, melegét elegyíti esőkkel,

bús mosolyát követő széllel a búzamezőn.

Itt van az ősz, vele dús levelét eleresztik az ágak,

és hazatérnek a darvak feleselve ma fönn.

Még idehallik a bő aratásnak az ünnepi tánca,

ropnak az ifjak a párjuk derekát ölelőn.

Boldogan éjjeli fényre repülnek a gyors bogarak már,

kergetik álmaikat, féktelenül zizegők.

 

Régi dalok kerekednek, a szél berepíti szobádba

távoli, lágy ütemét még, de az álom elért

és lecsukódik a pilla, a falra a Hold bekacsingat,

fénye remegve kirajzolja a fák levelét.

Csend ül a rétre, homály fedi végül az éji zsivajt már,

néha beszól a kuvik furcsa beszéde, te még

hallani véled a távoli zajt, mielőtt jön az álom

lelked a lét peremén vár, azután tovalép.

 

Te légy

Beküldte Baranyi Imre - 2021, január 2 - 11:31

Te oltsd a szomjam újra még,

neked repülni semmiség,

begyedben hozz nekem vizet,

az isten érte megfizet.

 

Te küldj szememre álmokat,

hibátlan égi táltosat,

a lázam éget, hűtsd le azt,

sebemre tégy ma gyógytapaszt.

 

Te húzz az égre fényeket,

emelj fölé, ahogy lehet,

vigyél el engem messzire,

s taszíts le majd a semmibe.

 

Te légy az én szerelmesem,

simítsd az arcom csendesen,

A halász dala

Beküldte Baranyi Imre - 2020, december 29 - 06:22

A vízen úszó hordalék csak gyűlik,

elállja már a szűkös hídlyukat,

a csónakom nem ér el jó falunkig,

nem tud kerülni nejlonhalmokat.

 

Jaj kedvesem, hogyan jutok tehozzád,

nem férek át a kis fahíd alatt,

mi lesz velünk, ha több ezer félnótás,

folyónkba dobja mind a zsákokat.

 

Azontúl önt belé akár ciánt is,

megannyi haltetem sodródik ím,

mi lesz velünk, ha nem fogunk ki semmit,

halászból bujdosók leszünk megint?

 

Oldalak