Blogok

Láz

 
Vagyok, akár a vándorok,
fürkész szemekkel áldva,
eremben még a láz konok,
ha Isten fénye rám forog,
talán ezt megbocsájtja. 
 
Utam: megélni jót s a kínt,
de nincsen vége-hossza,
bőröm kicserzett és amint
közelbe ér Ő, s megtapint,
lehet megostorozza.
 
A lelkemben szép templomok,
és orgonái bongnak,
ameddig bírja szív, torok,
s ha majd a lázam ellobog,
leszek, akár a holtak.

Atlantisz sosem adja fel

Atlantisz sosem adja fel,
Nem hal meg, és nem vezekel.

Hazug eszmébe nem réved,
Zsákutcába sose téved.

A Jövendőnket vigyázza,
Süllyedve mély mítosz-mázba.

Atlantisz sosem adja fel;
Pokol felé nem menetel.

Régmúlt talányos éneke,
Rossz utópiák végzete.

Tanúja, hogy
Történelem
Nem állhat modern képleten,

Csillag közelről nem ragyog;
A Régmúltban a távlatok.

Bár lármása nem felesel,
Atlantisz sosem adja fel.

 

Könyörtelen idő

Utat taposva vadcsapáson át
a vágy e táj vizében mos kezet,
mohón kutatja őseink nyomát,
amerre báva sejtelem vezet.

Nem száll a ringbe ősz tudós csapat,
e célra nincs lyukas fityingje se.
Nem érdek, és a fáma már apad,
s mit ér a hajcihő, a link mese?

A vén Pilis vigyázza titkait,
potyára nem beszél e föld, noha
legenda él – a hősi korba vitt
világ, amit benőtt a zöld moha!

Szemed fel is fedez három gúlát
– merev zsinórba rendezett hegyet –,
miben merész fantáziájú lát
titokzatos, kevély csillagjegyet.

Ádvent első napjaiban

Ádvent első napjaiban
Állok,
De az idő rohan.

Ádvent az én menedékem,
Várom,
Várom
Minden évben.

Szeretném, ha hozzám érne,
Belebújnék a
Lelkébe...

S mire beleélem magam,
Faképnél hagy,
Múltba suhan...

Ádvent az Időn átoson,
S máris itt van a karácsony...

Ádvent most újra rám ragyog,
S az agresszív hétköznapok

Nem hagynak merülni benne,
Bárcsak több időm lehetne...

Ádvent első napjaiban
Mindig új
Reménység fogan:

Hangolódni

Valóra vált

H.Gábor Erzsébet
Valóra vált
 
Valóra vált egy régi álmom,
bár, kicsit későn, de nem baj az!
Szívemben most is lázas nyár van,
pedig a tél már kinn havaz.
 
Gyermekként ébren álmodoztam,
képzelve, fényes színpadot,
királynőt, angyalt, híres embert,
s azt is, hogy mindez én vagyok.
 
Képzetem szárnya elrepített,
társam az ében este volt,
ezüstös fényben megfürödve

Mi a Líra küldetése?

Mi a Líra küldetése?
Miért létezik?
Talán a világpiacon
Díjra alkuszik?

Mostani "modern" korunkban
Nem is kell talán?
Van-e célja, küldetése
Még egyáltalán?

Csak múlt szökevénye lenne,
Puszta, régi stíl?
Nem is telhetne más tőle,
Mint könnyes idill?

Anakronizmus lett mára,
Holt költészet póza?
Rég megölte a nehézkes,
Nyúlós-nyálkás próza?

Mi a Líra küldetése,
Csupán puszta dísz?
Mint posztmodern épületen
Korinthoszi fríz?

Elmúlt a költészet kora,

Élő Múltunk halott ködben

Élő Múltunk halott ködben;
Tiszta égre madár röppen.

Kifelé, most már
Kifelé;
Végre az
Igazság felé.

Tudomány mesékbe révedt,
Nem létező útra tévedt.

Ágrajzos finnugor mocsár
Lassan a lomtárba talál.

Élő Múltunk halott ködben;
Kísérteties vén csöndben.

Parázs-lelkek fellobognak,
Rozsdás dogmák csikorognak,

Szétfoszlik műanyag kéreg,
Betör közibe
Az Élet.

Élő Múltunk halott ködben;
Emlék mocorog a földben,

Besenyő futások helyett
Feléled az

Vízöntő az örök éjszakában

Változatlan égen
Örök sötétségben,
Ahol végtelenbe nyújtózik
A végzet,
Csüggedésről dudorászik
Az anyag-igézet,
Virul az enyészet,
S szobrot állít önmagának
A végső megalkuvás;
Vízöntő tudja egyedül,
Hogy áltörvénybe
Sohasem lesz belenyugodás,
Hogy az Igazság
Valami más.
Az Igazság
Mindig
Valami
Más.

Sosem tudta,
Ki állította
Őt
Oda,
Isten
Vagy önmaga;
Vízöntő nem fog engedni soha.

Tudja,
Nem örök,
Ami látszólag örökké pörög,

Sóhajelűző

R oskad a lelkem a Razglednicáktól,

    M ellemen sírnak a bús verssorok,

A ngyal suhog át a sötét világból,

    I steni fénnyel, s én imát lopok.

D er springt noch auf,*" - jaj, hallani vélem

    K ong a kemény szó a fejem fölött,

N éma az ajkam, s már rogyna a térdem:

   L átod, veled hal, a sorsüldözött.

Ó lmos a lábam, a gondolat éber,

   Ó vatos léptekkel oson az éj.

T étova ódád most, cseppnyi reménnyel

   S óhajelűző, égi fahéj.

I rgalom hintő intelem is tán -

Egy nehéz, de boldog napon

Egy nehéz, de boldog napon
Mosolyog rám az Otthonom.

Téli-télutói idő,
Reggel fagy, estére eső.

A szürke ég fagytól kékült,
S ocsmány latyakra sötétült.

Reggel mentem, este jöttem,
Fagy és eső körülöttem.

Fáradtság az
Élet ára,
Szélvédőmön vastag pára...

Várt Anikóm, s az Otthonom;
Egy nehéz, de boldog napon.


 

Novemberi hideg éjszakában

Novemberi hideg éjszakában
Töpreng a Jóisten egymagában.

Mi lesz, ha az Idők összeérnek,
De a Lelkek addig meg nem érnek?

A Teremtés tovább pereghetne?
Szükség lesz-e újabb
Kezdetekre?

Komor őszi fellegek vonulnak,
Sötét árnyékok az égig nyúlnak,

Halovány Hold,
Jeges fény,
Talányok;
Néma ködök vagy távoli világok...

Pillanatok toporognak lágyan
Novemberi hideg éjszakában.

 

Rúgja meg a ló!

Egész nap szakad az eső
Elolvad a hó,
Párásodik az autó,
Rúgja meg a ló!

Befedi a a szélvédőt a
Páratakaró,
Nyírkos hideg szél szaladgál,
Rúgja meg a ló!

Nagy forgalom. A bosszúság
Hiábavaló,
Ocsmány hangon tocsog a sár,
Rúgja meg a ló!

Mindez purgatóriumhoz
Hasonlítható,
Hullanak az idegsejtek,
Rúgja meg a ló!

 

Zegernyés téli őszutó

Zegernyés téli őszutó,
Szürke égből szakad a hó.

Vigasztalan szürke fátyol;
A Jövő mindentől távol.

Hallgat a Múlt,
Jelen forog,
Háttérben végzet kuporog.

Mindenütt hó, tócsa, latyak;
A világban idült harag.

A bálvány fegyvert énekel,
S Isten türelme nem fogy el...

Hó hull, szennyes víz szivárog,
Áznak falvak, lövészárkok.

Semleges Ég,
Szakad a hó;
Zegernyés téli őszutó.

 

A néhai V. Károly császár néhai ígérete

Károly császár megígérte,
Aztán sosem tartotta be...

Ezerötszázhuszonhatban,
Novemberi alkonyatban,

Éppen huszonhatodikán
Azt mondta a spanyol király:

Magyarországot megvédi,
Seregeit már készíti...

Öccse legyen magyar király,
Szulejmán többé nem zabrál,

Magyarországon már sehol,
Magyar gyermeket nem rabol,

Mert hadait összetöri,
A vizes földbe döngöli,

A szultánt jól megszalasztja,
És Drinápolyig pofozza...

Ötödik Károly ígérte,

Tízezrek menetelése

Tízezrek menetelése;
Talán soha nem lesz vége.

Minden kornak az a gondja,
Lesz-e újabb Xenophónja,

Aki odaáll az élre,
Stafétát vesz méltó kézbe,

Mert most sem tudja az ember,
Hol van az igazi
Tenger.

Tízezrek menetelése;
Idők szele a zenéje.

Korok járnak, korok kelnek,
Fontoskodnak, kibicelnek,

Élnek teljesen, vagy félig,
Magukat modernnek vélik,

Első vagy utolsó vérig
Dédelgetik rögeszméik.

Tízezrek menetelése;
Talán soha nem lesz vége.

Novemberi levéltömeg

Novemberi levéltömeg
Lépteink alatt;
A dogmák mind elhullanak -
Az Élet
Marad.

Délben csíp a hideg,
Este
Felüvölt a szél;
Profán jövőtervek hada
Búsan mendegél.

Fagyos és alatt lehull a
Fáról a levél,
Teoretikus világ csak
Elméletben él.

Novemberi levéltömeg
Alatt sír a Múlt,
Mára az összes felszínes
Emlék megfakult.

Aprócskára zsugorodott
Össze már a nyár;
Jelen-torzulást a Jövő
Majd múlttá szanál.

Isten hallgat.
Csak az ember

Oldalak