Blogok

A Nyár levetett ruháit

Már Szeptember viseli;

Előbb-utóbb rájön majd,

Hogy ez a köntös nagy neki.

Gyakran érzem úgy,
hogy kinőtt cipő a testem,
sarokba rúgnám,
vagy csak hagynám,
hogy leessen.

Járnék mezténláb,
mint levedlett léleklakó,
lelkem bütykét nem nyomná már
a kérges bőrhatár,
a kültakaró.

Szorítana továbbra mást,
ki irigyelte, elvette,
s borul rá fájdalompalást,
mert az Úr a cipőmet
szűkre teremtette...

Homályból éledő mag,
eső után föld hasad,
felette szomjas őzbak,
nap hevében árnyat ad.

Lengyel József egyszer azt mondta, hogy a magyar irodalmi életet a tehetséges tehetségtelenek uralják.

Hogy érthető legyen, mindjárt megnevezett egyet közülük – magam nem teszem, az illető már nem él. (Mellesleg szólva igen jó sajtójú író volt, a családjában az egy főre eső díjak száma sem volt jelentéktelen, minden irodalomtörténet bő lére eresztve méltatja.

Mily kegyes volt hozzám a bágyadt, őszi fény,
mikor homlokomra hullott könnyű csókja,

Csillogó, fekete félhomályban,
szétszórtan viharfelhők keringenek.
Neuronok szikrázó, fájdalmas tüze

Nagy csillag-arc, mint ráncos, vén kobold;

Csendesen tépelődik fent a Hold;

Billeg csálén az éj felleg-kalapja -

mysty kata

Kútba esett...

Talán már beszálltunk

Az elmúlt éjszaka,

Vagy most is a nyárban

Fut az álmunk tova.

Tavaszt szemekbe oltó vakító fényben,
mosolyt varázsló örömök körében.
bájos szép arcok lángvörös árnyában,
édes vizű tavak merengő dalában.

Keresetem éjjel , azt hittem fényjel,
kerestem nappal, télen, tavasszal.
Mezők virágai összevesztek ezen,
Bokrok , bozótok élcelődtek velem. 

Negyvenedik rész

Erről a filozófiai és esztétikai holtpontról kellene valahogyan elmozdulnunk.

Ősrobbanás
(Pete Laci barátomnak)

Mint rozsomák a rozson át,

Araszol a sötét;

Gyorsan leissza nappalunk

Még világos fölét.

 Mysty Kata : Soha...
 
Egy szál sem szakíthat el tőlem soha,
ha az égieknél van - garancia ,
ha van érzelmi intelligencia,
nem kezdhet ki az idő vasfoga.
 
 A sors soha sem volt hozzám kegyes,
 miért is tenne másképp ma velem.
 Csapása , amit mér néha reám,
 nem bírná el Dávid( Botond, Toldi) se tán.
 
Örököltem egy olyan varázserőt,
amitől akaratom csak nőttön-nő,
nem hagyom elvenni, ami az enyém,
nem tántorít el semmi a cél előtt!
 

Fejfáddá leszek

Vigyél 
magaddal, 
s én majd 
markodba kucorodva,
apró szilvamagként alszom, kedvesem.
S ha végül ernyedten nyílik szét kezed, 
a föld mélyére 
is veled megyek, 
és belőled nőve, 
téged oltalmazó 
erős fává ébredek.

(2008)

Porba csepergi búját a nyár,
hogy menni kell, szakítani végre már,
hogy hevesen izzó szerelmét a napnak

Pír

Vagy a végtelenbe szórom szét
ezer cafatra szaggatott magam,
vagy tangót járok
kasztanyettán csettintve
létem ritmusát.
Vörös lesz
így is
úgy is
folyton óvott
angyal – papír – ruhám.

(2011)