Miért ne bíznék, ha élek?
Mindig belül van
A Lényeg.
Apró pontban a Múlt hegyén
Istennel teremt
Az Egyén.
A Múlt nem hozzáférhető,
Állandósult köd
A Jövő,
A Lét egyéni opció,
De minden magány fikció.
A Létet kapott egyének
Egy közös világban élnek.
Hogyha egyszer összefognak,
Istennel találkozhatnak.
Nem anyagból van
A Lélek;
Miért ne bíznék, ha élek?
Vízöntő zord sziklái közt
Rohan az Idő,
Zuhatagok sora bukkan
A ködből elő.
Végzet-jövők holtágain
Állandó a tél,
Entrópia-dallamokat
Üvöltöz a szél.
Gyors, ködös ágakban van a
Teremtő erő,
Csak ismeretlen vizeken
Születik jövő.
A Múlt, ha nem jól ismerik,
Csupán szemfedő...
Vízöntő zord sziklái közt
Rohan az Idő.
Amíg Anikóm fogja a kezem,
Létezem.
Vele átlépek minden gödröt, aknát,
Kikerülök akárhány halálcsapdát,
Még látom a célt;
Mert van miért.
Mert van
Kiért.
Amíg Anikóm fogja a kezem,
Létezem.
Vén Hallgatag télidőben;
Most van a Nap lemenőben.
Téved minden gonosz érzet;
A körforgás sose végzet.
Száz lat kinyilatkoztatás
Kevesebb, mint egy
Hallgatás.
Ritkán jár annak a szája,
Aki hallgat önmagára,
Lélekben zengő dalokra,
Benne élő
Hallgatagra.
Hajnal, alkony - lesz még bőven;
Vén Hallgatag télidőben.
Sáros télutói napon
Az Idő irigyelt vagyon.
Fellegszakálla nőtt keddnek,
Fáradt percek tülekednek.
A hétköznap bőszen pörög;
Reggel megyek,
Este jövök.
Fáradt a mindenség nagyon;
Sáros télutói napon.
Fagyok múltán
Hó se hull tán;
Enyhül a tél
Kurtán-furcsán.
A jogarát
Földhöz csapja,
Csáléra áll
A kalapja.
Ígért fagyot,
Havat - nagyot,
De a terve
Léket kapott.
Fagyok múltán,
Szél csitulván,
Tél taraja
Lelapul tán.
Csípős húrján
Szél se búg tán,
Zúgó hangon
Nem szapul tán.
Fagyok múltán
Tél csitul tán,
Jeges arca
Jól megnyúl tán.
Fagyok múltán
Tél elfut tán,
Mint a megvert
Török szultán.
Fagyok múltán
Kemény sorsfordító szelek
Tombolnak a világ felett.
Fényes kérdőjel az égen,
Vízöntő már elemében.
Vagy az Akarat lesz tiszta,
Vagy megyünk a rajthoz. Vissza.
Tél van.
Isten könnye pereg;
Kemény sorsfordító szelek.
Halványszürke téli égen
Közöny baljós szürkeségben.
Elnémult a jövő szava,
Napnak se híre, se hamva.
Credo-fogyatékos világ
Csócsálgatja a logikát,
És világvégéket imád
Az öncélú ostobaság.
Közöny ül a szürkeségen;
Halványszürke téli égen.
Se nem kelet, se nem nyugat;
A mi sorsunk mást tartogat.
Se nyegle liberalizmus,
Se keleti despotizmus.
Innen heréltszirén-dalok,
Onnét ördögi angyalok...
Bármit mondanak, akarnak;
Meg kell maradnunk
Magyarnak.
Isten adott saját
Utat;
Se nem kelet,
Se nem nyugat.
Avar futó a nagyátlón
Küzdelembe száll,
Strata Hungarorum felé
Sorompóba áll.
Sötét fantombástyák sora
Reszket valahány;
Hosszú sánccal próbálkozik
Még a tudomány.
A néhai szláv gyalogság
Csak lidérc-erő;
Egészen másképp fest már a
Hatvannégy mező.
Az Urálba párologtak
A szellem-lovak;
Félremagyarázott bábok
Hunnak látszanak...
Új partira készül most a
Világos király;
Avar futó a nagyátlón
Küzdelembe száll.
Hatvanon túl, Styxen innen;
A Lét még javamra billen.
Szerelmem impozáns védfal,
Bírom még erővel, céllal.
Csupán Istennek tartozok,
Amíg enged, élni fogok.
Vörösen izzik a vérem;
Van munkám és küldetésem.
Még akad mit tovább vinnem;
Hatvanon túl,
Styxen innen.
Amíg Anikó hazavár,
Amíg közös kis Otthonunkra
Hull eső,
Vagy napsugár;
Míg együtt öregszünk,
Együtt létezünk -
Addig Isten velünk,
S míg minden percünk
Közös mederbe ágyazva suhan;
Az életemnek még
Értelme van.
Versben van a Jövő dala,
Akárki meg is hallhatja,
Aki Embert, Létet tisztel,
Rossz szemellenzőt nem visel,
Füle nem a lárma foglya,
S nem vezeti félre dogma.
Versben van a Jövő dala,
De nincs előre megírva,
A Jövő nem sínen halad,
Végzetből soha nem fakad.
Versben van a Jövő dala,
De egyedi a dallama.
Nem politika-operett
Ritmusa szerint született,
Nem is gazdaság-opera
Száraz lapjaira írva,
Nem álművészet-dobszóló,
Nem háború-gyászinduló,
Nem is horror-paródia,
Sosem követelni -
Adni;
Csak élni
És élni hagyni
Sosem kérni,
Előbb adni;
Egymást mindig élni hagyni.
Világboldogító elvek
Oktatnak vagy menetelnek,
Nem csiszolnak,
Csak reszelnek,
Hamis pénzzel üzletelnek.
Nem zsákutcába "haladni";
Csak élni
És élni hagyni.
Vízöntőnek nincs dogmája.
Mások főztjét nem fújkálja,
Tudja, a fazékban mi fő.
Nincs egyedül üdvözítő
Pörkölt az erkölcs gyomrának;
Egyedül az Isten várhat.
Vízöntőnek nincs dogmája.
Vezérnek senki sem várja,
S vezérekre ő sem hallgat.
Nem ítélkezik -
Latolgat.
Vízöntőnek nincs dogmája,
Sem hivatal-aurája.
A felelősségét másra
Vízöntő sosem ruházza,
Akkor sem, ha van kire.
Jövő-parton Idő-katedrális...
Kicsi, kopott, alacsony, ovális...
Fenn kuporog egy kiálló szirten,
Csak egyetlen papja van,
Az Isten.
A liturgia nagyon egyszerű;
Szent az őszinte humor, s a derű.
Jövő-parton Idő-katedrális
Nem konzervatív,
Nem liberális;
Dogma-varázsszózatot nem ismer,
Csak egyetlen papja van,
Az Isten.
A szentélyben nincs jelen, csak
Jövő;
Oda sosem visz rosszat az Idő.
Jövő-parton Idő-katedrális,
Tana mindörökre aktuális;
Tiszta erkölcsben és
Az ég sötétben kuporog,
Rajta fáradt Hold imbolyog.
Nyűgös téli szél kavarog,
Ásítanak a csillagok.
A végzet hiába morog,
Sötét-magányban andalog.
Jobb, ha gyorsan ágyba bújok,
Mert magam is fáradt vagyok.
Fagyra sár,,