Kutyusaink
Beküldte lnpeters - 2014, március 19 - 23:50NALA
Félénken jöttél,
NALA
Félénken jöttél,
Meghitt magyar Március
Újra itt terem,
Tavaszhangján szól az erdő,
tavaszt suttog a liget,
tavaszdalt dúdol a szellő,
duzzadó rügy integet.
Minden éled: barka pattan,
bújik jácint, tulipán,
cinege szól a lugasban,
rigó fütyül a nyárfán.
Vidáman fut a kis patak,
frissen csobog a habja;
fészkük` őrzik a madarak,
bimbózik az ibolya.
A levegő földillatú,
simogat a napsugár,
az éjszaka sem oly hosszú,
madárdallal virrad már.
Hozzád vágytam,
hazudtam érted.
Nálad jártam,
eső sem fékez.
Kezed fogtam,
szemed kéklett.
Csókod számban,
lelkem égett.
Boldog voltam,
bennem részed.
Hallom szavad,
nézem képed.
Vasútra szállt a vágy egy éjjel,
repült, repült a gyorsvonat,
pöfögve hetyke szenvedéllyel
cipelte, vitte sorsomat.
Kapaszkodott a büszke hegyre,
amerre fényt a Nap ragyog,
s vakítva szórja szét, de egyre
fakultak ott a csillagok.
Megálljt zihált a csúcsra érve,
a fényre éhes értelem;
de megfürödve, alkonyégbe
nyugodni mégse tért velem.
Ne tartsa ott a csúcs hiába,
ne fogja vissza őt a fék!
Feszült vasizma új igába;
s vetett a szurkos éjszakába
halotti szemfedőt az ég.
Mélyen a tél közepén ellanyhul a fény lobogása,
Álmokat, Életeket vastagon ellep a hó.
Mysty Kata
Kis fantázia-dal
Reményt kaszálva jár a hold,
nem csillagoknak udvarol.
Mosolyban fürdik, oly kacér,
azt mindig tudja célhoz ér.
Nap fájó fénye oda'fér,
és szikra éle hozzá'ér,
de meg nem gyújtja, égtől kék,
széltől a hosszig dísze ék.
Téli éj szalad a hóban,
fehér csíkoz, szél is nógat,
nyomban sikít jég a fagyon,
a hold is a napért rajong.
H.Gábor Erzsébet
Siettem hozzád
Megjöttél kedves? - már úgy vártalak!
Egyedül féltem, nem tudtam hol vagy,
reszkető szívvel néztem a Holdat -
köszönöm néked, most is áldalak.
Siettem hozzád árkon, bokron át,
töviság tépett, összekaristolt,
meredélyt mászni erőm alig volt,
teérted tettem - ó, ily ostobát!
Ki látott mondd ily balga szerelmest,
kit év közepén, forró éjszaka,
lélekszakadva űz a szív szava,
s édes álmából felkelni nem rest.
.
Sok sárguló levél kacéran táncolt,
míg szőlősor rejtette lépteink,
meztelen testünkön esőcseppek
nevették ránk az ősz hűvös könnyeit.
A vén diófa csak bölcsen hallgatott,
közben a sötét éj minket takart,
csillag-kereszt mögül Isten nézte
a lelkünkben fellobbanó lángokat.
Áradt belőlünk a szó, mint gyors folyó,
fürgén forgott a szépen szóló nyelv,
kályhánk fát ropogtatott, lobogó
tüze szádról, rám izzó csókot lehelt.
HARMINCHATODIK RÉSZ
Glóriát emel fejemre a közöny,
s vérrózsákat szül csak kínlódásom.
Meddő próféciák az élet-vásznon
felfeslenek. Én hiányukat nyögöm.
A régi maszka már a föld sarába hullt,
akár az őszi dér, s a barna, bús levél,
lidérces álmok éje lesz a gyáva múlt,
reményed átölel, de vissza nem beszél.
Előtte bármi volt, a görcs felengedett,
Mysty Kata
Bennem,Benned...
Amikor "Együtt" voltunk...
Boldogság! - átkaroltunk.
Emléknek megmaradtál.
Hittük! - Szél se fejti le
soha beton hitünk falát!
Erős kötés vagy Bennem!
Csalódás sava se marja
képed, szívem falán függ,
azóta is nézem, mert csak
Benned látom magam szépnek.
/nagyon régi termés/
Csak én várok, az igahúzó barom,
vérvirágok nyílnak körbe a havon.
A dögkút telve, mészárszéknél ültél,
ránk nehezült a megsüketült tél.
Combomba égtek mind az ostornyomok,
Újesztendő
Függöny-arcán
Téli erdő
Égen úszó szürke felhők,
elrejtik a fénylő napot.
Néma, zordon téli erdő
oly árva, oly elhagyatott.
Faágakra hópehely száll,
levegőbe hideg harap.
Arcomra régmúlt vágyak kövülnek,
párnámra csorba csillagok ülnek.
Furcsa, halálos légyottra kérnek,
koporsómhoz már gyűlnek a férgek.
Ma éjjel tőled búcsúzom kedves,
vonagló szívem utolszor verdes.
Céltalan lényem elfonnyad bennem,
torzult testemből kéne kimennem.
Álmokon hízott emléked kínoz,
sanyarú sorsom nélküled mítosz.
Lidércek fagyos csókjai számon,
borzadva saját síromat ásom.
Mysty Kata
Lélek mozdulj!
Lelketlenség,
házi baj!
Hétköznapi
rút robaj!
Közöny öve
rajtad van,
Minden napod
szánatlan.
Emberi szó,
téli fagy,
Jégre hulló,
cserben hagy!
A más baja
nem tiéd,
Üsse is kő,
a másét!
- Csakis övé,
napra kész!
Nem a léte,
pénze vész!
A magyar sors
nem közügy,
Napról napra
csak ürügy!
Lélek mozdulj,
ne alkudj!