Toll és tükör

Tükör és toll

A valóság olyan tükör,
Tollba mondja, amit kürtöl;
- szaladó szél, visszhangzó part,
erdő lombja, s lenn a tócsa.
 
Tollat ragad, s azt amit lát,
Versbe szedi összes titkát.
Rigó hangján, kotta lapján,
Ahol várja mező, s kaptár...
 
Régi pennám, nem haragszol?!
Félre teszlek már tavasztól,
A múzsám is itt lesz velem,
A rímeknek nincs kegyelem.
 
Lantos vagyok, azzá lettem,
Élményekkel telik lelkem.
Szabásmintán már a kezem,
A szív formál, követhetem!
 

Új a tollam, szóra éhes,
Nyelvem hegyén íze édes.

Anyanyelvem oly szépséges,
Szókincsének sincsen vége!

Verseimnek közegében,
Lombosodik közepében.

A szándék szent, teszek érte,
Akaratom hulljon térdre.

Lantom dolga , ahogy mondják,
- tiszta forrás oltsa  szomját...

Emberi, ép, s Szép vezessen,
megmaradjon hű nemzetem!

Nőjön is fel, naggyá tegyen,
Árulója sose legyek!