Szerelem és líra - I.

Első rész

 

 

Ez a tanulmányom magától értetődően támaszkodik mindarra, amit a korábbi, A szabad akaratról írott esszémben elmondtam.

 

Itt legalább annyira fontos ügyről van szó, mint ott.

 

Elindult az új honlapunk, ahol a jelen magyar nyelvű amatőr líra értékeit kívánjuk összegyűjteni és felkarolni:

 

http://lira.kimte.hu

 

Ebben az esszésorozatban igen sok idézet lesz. Részben régi és nagyon régi költeményekből, részben pedig kortárs szerzők alkotásaiból.

 

Ebben az első részben azonban kizárólag saját régebbi munkáimat veszem elő. Kettőt is. A második verset az esszésorozat mottójául szánom.

 

Ha szerelemről és szerelmi líráról beszélünk, hivatalból kitagadott értékeket hozunk vissza a köztudatba. A XX. századi kultúra igen sok elemében szerelemtagadó kultúra volt, és a jelen pillanatban – amikor talán már közeledünk a hosszú XX. század végéhez – eme szerelemtagadás még mindig betölti kútmérgező szerepét, bár korántsem tűnik már olyan izmosnak, mint évtizedekkel ezelőtt. Inkább valami porladozó múmiagyűjtemény foszladozó darabja, ami arra vár, hogy végre eltemessék.

 

Szó mi szó: a mögötte álló filozófia is eléggé ásatag ma már. Megváltozott a világkép, megváltozott az emberek mentalitása, hétköznapi élete, megváltozott a Föld bolygó arculata.

 

Mi emberek, hajlamosak vagyunk gyorsan lemondani múltunk értékeiről, viszont a pszeudo-értékeket hosszasan őrizgetjük, mint Mari néni ama régi levelet, amit valami huszárkapitány írt a dédimamának anno 1907-ben.

 

Érdekes, hogy sok esetben a valóban fontos dolgokkal kapcsolatban vagyunk ostobán és önveszélyesen konzervatívak. Ez is az emberi kultúra különösségei közé tartozik.

 

Az egykori brit birodalom számára a tengeri hatalomnál semmi sem lehetett fontosabb. Ezt ismerve roppant különösnek tűnik, hogy néha mennyire eluralkodott brit flottakörökben a parttalan konzervativizmus. Amikor 1840-ben nyilvánosságra hozták az Őfelsége hadiflottáját vezénylő admirálisok személyes adatait, a világ felszisszent. Kiderült, hogy a földkerekség legerősebb és legkorszerűbb hajóhadát totyakos vén salabakterek vezénylik, akiknek régóta nyugdíjban volna a helyük, ahol kedvükre szendereghetnének egy puha karosszékben. A brit flotta negyvenegy aktív szolgálatban álló tengernagya közül csak egyetlenegy (!) olyan akadt, aki még nem töltötte be a hatvanötödik életévét…

 

Totyakos vén eszmék és ideológiák tagadják még mindig a szerelmet, sőt a szerelem lehetőségét.

 

A szerelmi lírát meg különösen. Igen sok okos értekezés dördült el a szerelmi líra megsemmisítéséről. Sőt. A szerelmi líra lehetetlenségéről. Akadémiai szinten is:

 

http://mta.hu/fileadmin/szekfoglalok/000426.pdf

 

Ki-ki gondoljon, amit akar az akadémizmusról, jelkép ez is, nem akármilyen.

 

Természetesen itt nem a szerelem lehetetlenségéről van szó. Még csak nem is a szerelmi líra lehetetlenségéről. Pusztán arról, hogy a maga lefelé ereszkedő és egyre szűkülő spiráljában a sötét posztmodern mélységek felé tekeredő posztmodern líra számára a téma valóban lehetetlen, ennek oka azonban nem valamiféle objektív valóság, csupán a posztmodern líra szerzett alkalmatlansága. Utóbbi egyre nehezebb helyzetbe hozza magát mindenre kiterjedő rigolyás tagadásaival, amelyek talán több kárt okoznak neki, mint a szövegei.

 

Természetesen nem fogadom el a szerelmi líra lehetetlenségét – ahogy az idill lehetetlenségét, vagy a szabad akarat lehetetlenségét sem, ezeket – stílszerűen – heideggeri értelemben vett fecsegésnek tekintem.

 

Azt azonban mindenképpen meg kell vizsgálnom, hogy manapság, a XXI. század második évtizedében mit is tekintünk szerelemnek. Jobban mondva: mit tekint szerelemnek a nézetem szerint korszerű szerelmi líra?

 

Ez nem is könnyű kérdés.

 

Azonos-e a szerelem mai felfogása az évszázadokkal ezelőttinek? Mi az eltérő, és mi a közös?

 

Ilyen kérdéseket szeretnék körüljárni ebben a sorozatban.

 

Idevág egy évekkel ezelőtti versem:

 

SZERELMES VERS EGY HOSSZÚ HÁZASSÁG KÖZEPÉN,                                                  

 

MAGYARORSZÁGON

          2008-BAN

 

 

Már kibújtál mellőlem, itt a reggel,

És felébresztesz gondos két Kezeddel;

Az álmos hajnal szemét dörzsöli,

A holdfény ablakunkat öntözi,

Szemedbe nézek,

Hallom hangodat,

S hogy láthatom a kedves Arcodat,

Ma is csoda.

Nem is lesz más soha:

Örök csoda.

 

Ott kint hemzseg a kapzsiság világa,

Drága az olcsó, és olcsó a drága,

Itt bent Te vagy, és minden örömünk;

Közös valónk, a létünk, életünk,

Szemedbe nézek,

Fogom a Kezed,

És ahogy a két Szemed rám nevet

Ma is csoda,

Nem is lesz más soha:

Örök csoda.

 

Egyszer eljön „a többi néma csend”,

Kaland vagy sötétség vár odalent,

A végső útra is, ha úgy lehet,

Együtt szeretnék elmenni Veled.

Összekulcsolva

Marad a kezünk,

S ha tovább él a két szép gyermekünk,

Tán nem leszünk,

De Nekik onnan is

Támasz leszünk.

 

Múltunk buja kert, kell hozzá gereblye,

Baj, öröm, szenvedés, ezer ereklye,

Én nagy fejszével hasítom a fát,

És a tűz táplálása vár Terád,

A fényképeken

Még ifjak vagyunk,

S egymásnak mindig szépek maradunk,

Hisz soha

Nem leszel más, soha:

Örök csoda.

 

Egykor az életünk nem volt közös,

De becsapódtál, mint egy üstökös,

Én befogtalak, mint egy sárgolyó,

S ketten vagyunk a gravitáció,

S hogy a közös létből

Új erőt merítünk,

És immár örökké együtt keringünk,

Nem fikció,

Csak gravitáció,

És élni jó.

 

A tested ismerem, mint alkotója,

És mégis mind több rejtély hordozója,

Te félelmetes kéjek asszonya!

Te őrület boldog, lankás hona!

Én Érted újra,

S újra megveszek,

S ha megkaplak, még éhesebb leszek,

Tested csoda,

Nem ugyanaz soha:

Örök csoda.

 

Ha Rajtad kívül másik nő is élne,

A varázslatod kevesebbet érne,

De mivel nő csak Te vagy egyedül,

Hát megbűvölnöd könnyen sikerül,

Más nőt húsz éve

Nem láttam sehol,

Hisz mindig ott vagy bennem valahol,

Drága Társam!

Szeretlek!

 

Úgyis tudod:

Szeretlek!

Nyúlkálva, vadul, türelmetlenül,

Esetlenül és tökéletlenül,

Máskor meg higgadtan

És fáradt testtel,

De a lényeg.

Szeretlek Téged,

Legalább addig,

Amíg élek!

 

 

A téma minél alaposabb körüljárása érdekében vissza kell nyúlnom a reneszánsz neoplatonizmusig, sőt helyenként egészen az ókorig. A sorozatot nem tévedhetetlen elméleti alapvetésnek szánom, inkább tűnődésnek egy leendő elméleti alapvetéshez.

 

Most pedig a mottó:

 

A messzeség, ha közelít…

2009. július 27., hétfő

 

A messzeség, ha közelít

Ha tűz a tiszta fény;

Életre kelve visszatér

A visszavont remény.

 

A messzeség, ha közelít,

Suttog a horizont,

A Föld arcáról eltűnik

A vén bánat-bozont.

 

A messzeség, ha közelít,

Türelem-kék az ég,

Sok lélekben a szerelem

Szent öröktüze ég.

 

A messzeség, ha közelít,

A világ nagy gyerek,

És minden hűséges Barátod

Átölelheted.

 

Hozzászólások

Köszönöm ezt érdekes, és szép, reggeli olvasmányt.

lnpeters képe

Köszönöm, hogy olvastad - csütörtökönként folytatom.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Nekem is nagyon tetszett a tartalma, de mindenképp meg kell jegyeznem: az roppant zavaró, ahogyan a helyközökkel bánsz. A szövegnél még csak hagyján, ott még érteni vélem ennek szerepét, no de a verseknél!

lnpeters képe

Igen, azt talán valóban át kell gondolnom...

Néhol van jelntése, néhol meg nincs.

Az első blogomban szoktam rá, mert folyton összerántja a szöveget, ha nem hagyok mesterséges tereket, és nem húzok még oda vonalakat is...

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Kedves László!

Miért kell ennyi idő ahoz, hogy mind ezt maximálisan értékelni tudja az ember, így az "agg" korhoz közel! Minden ilyen jellegű írásnál felteszem a kérdést: A tantervekbe miért nem lehet ily mélységig építkezni  e témából? A  mindennapokat ezzel a felfogással sokkal szebbé és értékesebbé lehetne tenni. A nehézségeket a közdelmes akadályokat könnyebb lenne lekűzdeni. Vallom, és tapasztalom. Köszönöm szépen az értekezést.

üdvözlettel:gufi

lnpeters képe

Mert most a mienk az ellenkultúra, a szerelemtagadás, a szerelmi líra tagadása és a posztmodern meg a hivatalos. Egyelőre.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Mysty Kata képe

"A szerelem kortalan és határtalan azaz (határok nélküli)"

Az önzetlen szeretet foka csak megközelíthető, de akinek sikerül  mondhatja boldognak magát.Van és volt önmegsemmísítő jellege, ami ugyanakkor egy  újjászületés kapuja is! Új funkciója együtt egymásért, együtt repülve ...Velünk születő hivatás vagyis annak kellene lennie!

  De hormontabletták, születésszabályozás stb. a Természet általit mesterkéltté tette !  A "Teremtmény" önrontása  , beavatkozó "jobbításai" deformizálták a külső és belső "Énünket" egyaránt.

Gyönyörű a versed és érdeklődéssel olvasom tovább is az értekezést!

 

 

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

lnpeters képe

Köszönöm, Kata!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Most jutottam ide hogy elolvassam, Es mar várom a következő részt. Szeretem alapos munkaidat!


lnpeters képe

Köszönöm - csütörtökönként fogom írni!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

lnpeters képe

Köszönöm, hogy jöttél. drága Ildikó!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Laci, az eddig megismert tartalomból nekem az tűnik ki, hogy alapos előkészítő tanulmányok után láttál nek a téma kibontásának. Ezért természetesen én is adtam magamnak kellő időt arra, hogy elmélyedhessek a leírtakban.

Mindenek előtt két formai észrevétel:

  • a kettős, néhol még nagyobb sorközök meglehetősen megnehezítik az olvasást (ki is másoltam a tartalmat szövegszerkesztőbe és úgy olvastam el);
  • mivel tudományos igényű értekezésről van szó, javasolnám, hogy minden részt előzzön meg egy rövid tartalmi összefoglalás

Nem tudom, szándékozol-e kitérni olyan témákra, mint például a szeretet és a szerelem elválasztására a lírában (különös tekintettel arra, hogy e két fogalomra nem minden nyelvben létezik külön szó), az azonos neműek közötti szerelem ábrázolására a lírában (ókori előképekkel), vagy az erotika és pornográfia közötti egyezések és különbözőségek taglalására. Ha nem, az sem baj, majd a hozzászólások talán kitérnek erre is. Kíváncsian várom a folytatást.

lnpeters képe

Nagyon szépen köszönöm. Egyelőre ott tartok, hogy megpróbálom a következő részekben valamiképpen definiálni, mi is az a szerelem, ami a mi líránk témája, vagyis mit jelent a szerelem most. Mit jelent a szerelem a lírában?

Fejlődik-e a szerelem, fejlődik-e az ember?

Nyilván semmiképpen sem lehet a szexualitásra redukálni. A puszta szexualitás a társadalomban meglehetősen erős kifejezést kap, szextudatos korban élünk, ezért célszerű elválasztani egymástól a szerelmet és a puszta szexualitást. Ez önmagában előlegezi a pornográfia teljes kizárását a szerelmi líra témaköréből.

Ez persze fogas kérdés, színpadi analógiákkal kell majd dolgoznom. A drámák szerelmi jelenetei sokszor közismerten unalmasak - mert adráma mindig jelen, és mindig közügy.

Ahogy a dráma a jelen, az epika a múlt, a líra az időtlenség. A szexualitás csak abban az esetben lehet eme időtlenség - egyúttal a minőségi líra témája - ha szintén közérdekű, és nem ösztönöket, hanem érzelmeket fejez ki. Itt kell megvonni erotikus líra és pornográfia határát.

Ez egyben a posztmodern lírától való még hangsúlyosabb elhatárolódást is jelentheti, mert a mi szerelmi líránk szükségszerűen mentes kell legyen az ott megnyilvánuló - a gazdaság jelentőségét a gazdaságot birtoklók szemszögéből túlhangsúlyozó - gazdaság, illetve teljesítmény-orientáltságtól.

Nem lehet a szerelmi líránk fő szituációja sem a boldogtalan szerelem, sem pedig a reménytelen vágyakozás. Ezek természetesen előfordulnak ma is, de a líra fő mondanivalója nem ezek mentén hömpölyög.

A líra és a szerelem között semmiféle statisztikai reláció nem lehet; nem számít, hány válás, meg hány boldogtalan kapcsolat van, a szerelmi lírának a szerelem adott korban lehetséges teljességét kell felmutatnia.

Emellett a lírának észre kell vennie a szerelem jelentésváltozásait. Manapság a szerelem már nem a húszévesek privilégiuma. Meghitt szövetség férfi és nő között. Sohasem lehetett ennyire a család alapja a szerelem, mint most, hiszen a mindennapi életben az elmúlt korokhoz viszonyítva jócskán visszaszorult a klasszikus érdekházasság, mint a családot létrehozó kapcsolatforma. Férfi és nő szerelme és az ezen alapuló család manapság - amikor nemzetek, csoportok, társadalmi rétegek töredeznek és szubkultúrákká morzsolódnak - az egyedüli olyan kapcsolatforma amely az emberi lényegen alapul, és jövőt teremthet.

Szeretet és szerelem különbsége fogas kérdés, mindenképpen foglalkoznom kell vele.

Ami az azonos neműek szerelmét illeti, ezt én nem tekintem az emberi lényeg társadalmat, családot meghatározó, a jövő lehetőségét biztosító, döntő fontosságú megnyilvánulásának, csupán félreeső és alapjában meddő színfoltnak az emberi lét hatalmas palettáján. Nem kívánok vele foglalkozni. 

 

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Akkor én ezt most 2. résznek tekintem. Jöhet a harmadik! :)))

lnpeters képe

Hát még ezért nem. Ezek csak előzetes gondolatok.

Pete László Miklós (L. N. Peters)