Szarvasálmok...

Kergetek egy álmot, messzire kiáltok:
Szalmavirágok! Szálltok a széllel
szőkén, árván. Mért sírdogáltok,
simogató kezekre vágytok?
Szerelmet hazudik a nyárnak
ahogy zokog a kóbor szél...
Megbolydulnak a bódult méhkasok.
Méhek virágra szállnak , szeretni vágynak.
Nyár lehel nekik mézzel akácillatot.
Térdre hullnak ma  űzött szarvasok...

Az erdő sötét. A csalit cseles, ezernyi rejtek,
lélekmentő csapás. Kopók szimata elől elvezet.
A dörgő fegyver oly könnyen szíven talál…
Térdre hullunk akkor mind és jöjj halál.

Elveszett az álom, semmivé válott.
Aknaszilánkok,lábakat vérrel festik.
Szép őz! Ne várj rám...csillag a tó szemén.
Kijárt csapásokon lépked holdfénynél,
úgy vár a szelíd ünő...eresztik
már a kutyák feszes szíjait... ki jár ott,
hol földre rogynak  a szép szarvasok?