Shakespeare rémálma

– Oh, Rómeó, mért vagy te Rómeó? – hangzott el a sóhaj a tízediken, ahova a mesebeli sárkány sem ér fel, és Rómeó is csak dühösen ácsorog a kétméteres létrájával.

– Mert azé – kiabálta ingerülten –, hát mit akarsz, mi legyek?

– Oh, Rómeó, mért vagy te Rómeó? – hangzott fel újra, erőtlenül... szinte kérlelően. – Miért nem vagy te Ikarosz, vagy valami repülő állat?

Rómeó nagyon mérges lett. Létrája pont a másodikig ért, ahogy a mesében meg vagyon írva, és egy jottányit sem feljebb. Azért közeledni próbált Júliához, így bemászott a második emeleti erkélyre, ahol egy hatalmas üvöltő dervissel találta magát szemben.

– Mit akarsz a feleségemtől? – és a félelemtől reszkető Leilára mutatott.

Rómeó is reszketett a félelemtől, és Isten bizony semmit nem akart az élemedett Leilától. Erre gyorsan megesküdött, majd kiugrott az erkélyről. Mint szárnyaszegett Ikarosz ért földet kificamított bokával, és hevesen káromkodott.

– Ó Rómeó, miért vagy te Rómeó? Tagadd meg atyád és dobd el neved – jött az újabb utasítás a tízedikről. Rómeó dühösen dobta el a létrát, ökleit rázta a tízedik felé.

A házmester, aki a Capulet család sarja volt, kaján vigyorral figyelte Rómeó küszködését.  

– Csak a testemen keresztül! – kiáltotta, amikor Rómeó megpróbálta megközelíteni a liftet. Rómeó ebbe bele is egyezett volna, de bokája bedagadt, és már különben is hajnalodott, amikor az oly szigorú Montagu családfő nadrágszíjjal szokta várni a kapuban. Megszégyenülten távozott és csak a balkáni kacagó gerle szemtelen hahotája törte meg a felkelő Nap bágyadt sugarait.

– Oh, Rómeó, mért vagy te Rómeó? – hangzott el a sóhaj másnap a tízedikről, ahova a mesebeli sárkány sem ér fel, és Rómeó is csak dühösen ácsorog a szomszéd házból lopott négyméteres létrájával.

– Már megint hülyeséget kérdezel – kiabált fel kedvesének. – Legalább ne cukkolj.

Júlia sértődötten nézte, majd tüntetően bevonult az erkélyről. A másodikon a Dervis tüntetőleg kivonult, és mint Mr. Müezzin a Héttoronyból, szórta az átkokat.

– Takarodj, mert szólok apádnak.

Ez használt, mert Rómeó csendben hazasántikált. Harmadik éjjel Júlia hívó szavára megint az erkély körül settenkedett, óvatosan támasztotta létráját a harmadik emeleti erkély vaskorlátjának. Amikor felhangzott az „Oh, Rómeó, miért vagy te Rómeó” kezdetű Rómeó-csalogató, lassan mászni kezdett felfelé. Sikeresen jutott túl a másodikon. Arra igazán nem számított, hogy a harmadikon is a Capulet család elfajzott sarja – valami kóbor királyfi – ingerült vigyorral várta. „Lenni, vagy nem lenni” – tette fel a kérdést, amikor Rómeó megkapaszkodott a harmadik emeleti erkély vaskorlátjában, majd bekapcsolta az áramot.

Rómeónk, Tarzant megszégyenítő sikoltással vetette magát a mélybe, szorgalmasan puffant egyet, majd sántikálva, égnek álló hajjal, sápadtan elvonult.

Júlia kaján fintorral csukta be az erkélyajtót.

– Ezen a héten ez volt a harmadik Rómeó.