Reménytelenül
Beküldte baramara - 2014, január 13 - 12:48
Mint strucc, dugom fejem a homokba,
nem látok, nem hallok, nem gondolok
a reménytelennek tűnő holnapokra,
inkább alszom, s álmaim boldogok.
Megszűnik a létezésnek való világa,
a nappal lenyelt súlyos, nehéz falatok,
pihentető álom kellemes magánya
hív, s elsüllyednek a hétköznapok.
De felkel a nap, kinyitja szemem,
fülembe kiáltja parancsszavát:
Te csak adj, a lelkedet is add el,
míg el nem jön a végső éjszakád.
Hozzászólások
Braunel
2014, január 13 - 21:45
Permalink
Az első két versszak
Az első két versszak keresztrímes, a harmadik csak félrím. Mégis a harmadik teszik nekem a legjobban, mert ott nem törik meg a ritmus a tökéletes tizes szótagszám miatt. A mondanivaló egyszerű, de emberi és igaz... Van egy elütésed a második versszakban. Gondolom pihentető-t akartál írni.
Egyébként teszett a versed. Gratulálok.
baramara
2014, január 13 - 21:54
Permalink
Köszönöm az olvasást! Igen,
Köszönöm az olvasást! Igen, tényleg ott az elütés, de nem tudom, hogy kell javítani. :)