Remény, remény!

Remény, remény! Te nagy bűvész,
csak állsz az élet színpadán,
hol ember gondja ködbe vész,
s biztatod azt, ki rád talál.
 
Ígérsz neki egy szebb jövőt,
s a kalapból fehér nyulat,
s míg eljátszod a cselszövőt,
derűsebb lesz a hangulat.
 
Lelki táplálék vagy, támasz,
a minden jóknak hírnöke,
de tudják, hogy olykor ártasz:
rajtad a mámor köntöse.
 
Az időt is te mozgatod,
néha úgy látszik, helyben áll,
ígérgetsz neki szebb napot,
s már nem is tudja, mire vár.
 
A lehetőség csak te vagy,
s amikor mindez elveszett,
ha majd a tenger is befagy:
nem tudnak élni nélküled.
 
Mikor azt mondják, nem igaz,
hiábavaló gondolat,
megvillan újra a vigasz:
valóra váltod önmagad.
 
Így tart ez hosszú évekig,
remény, remény, te éltet adsz,
te kitartasz a végekig:
támasznak mindig te maradsz.

 

2019. június 2.