Puskapor virága

Sárgult levélen ígéred, jössz majd.
Reszkető kezemből a ráncok
vezetik soraidat, sáncok
közt a puskapor foltvirágot hajt,

ujjad nyoma húz szögesdrótokat,
betűid légnyomás repíti,
tintádat kartácsként teríti
szét, aknákként robbant vonalakat.

Mondod, a front csendesül, ünnepel,
karácsony lelke a fegyveren,
angyalkád papír szélén pihen,
tartja a reményt, sose tűnjön el.

Mondod, talán utolsó leveled,
a háború tán most lesz álló,
otthon az utolsó megálló,
hóolvadást, már együtt, teveled.

Ujjad vérvörös tintába ragad,
boríték mélyén pihensz halkan,
vesztél oda a csatazajban,
Szívem őrzi jeltelen sírodat.

Hozzászólások

Próbálom megértetni, hogy nekem miért nem képzavar az
"ujjad húz szögesdrótokat", remélem, hogy sikerül.

Az egész második versszak, egyfajta pszichoprojekció.
Író és olvasója közti kapcsolat lényege -legalábbis nekem az egyik legfontosabb eleme-, a képek, benyomások átadása, a vizualitás, hogy az olvasónak moziélmény-e legyen.
A második versszak egy ilyen moziélmény. Az olvasó szemszögéből, az levél írója által megírt, azaz ujjával húzott, borzalmak átérzése, megértése, elképzelése. Aknákként robbanó vonalak,  légnyomás repítette betűk... és igen, ujjal húzott szögesdrót. Mind-mind az írott szövegben rejlő metaforák, a megélt és átadott borzalom projekciói.

 

Üdv. Andrea

Általában véve - ez a jövőre nézve is irányadó - számomra nem a tartalmi, hanem a logikai, grammatikai, versszakmai komponensek (lesznek) mérvadóak egy-egy versszöveg vizsgálata során, amelyeket keményen számon is kérek. Itt azonban meg kell említeni a kezdő sorban a "sárgult levél" kifejezéssel való szép játékot: egyrészt egy régen megírt levélre, másrészt a jól ismert első világháborús "mire a levelek lehullanak..." utalásra gondolhatunk.

Bajom van viszont a ritmussal, nem is kicsi. Az rendben van, hogy ölelkező rímelésről lévén szó, azonos szótagszámúak a külső (10) és a belső (9) sorok; de a gördülékeny olvasást azonos ritmussal is kellene segíteni. Néhány sorpár esetén ez mintaszerűen teljesül (példa: "betűid légnyomás repíti, / tintádat kartácsként teríti"), többségében azonban nem, különösen eltérő ritmusúak a "külső" sorok.

Szerintem nem indokolt az "odavesztél" alak megfordítása, nem ad többletet az egyenes alakhoz képest.

Kedves Barátaim,

Akkor most, igy másnap, elárulom, miért ezt a versem raktam fel. Enyhe provokáció volt, mert meg akartam mutatni vele mennyire nehéz lesz majd a munkánk. Ezt az alábbiakban ki is fejtem. Remélem megértitek mi volt a szándékom vele.

Először Ildinek, köszönöm...de nem mindenhol szabályos a formám, néha eltérek tőle, szándékosan. Később megmutatom.

Joe feletéseire, összekötve Andrea meglátásaival. A képzavarnak mondott sorok:

ujjad nyoma húz szögesdrótokat,
betűid légnyomás repíti,
tintádat kartácsként teríti
szét, aknákként robbant vonalakat.

- Ujjad nyoma húz szögesdrótokat - a levélen gyakran maszatolunk, főleg ha háborús körülmények között irjuk, ahol valószínűleg nem tudunk nzugodtan irni, csak a lövészárokban. Igy ujjunk, megcsúszva sávot húz a papiron, nyomot hagy, szaggatott lesz, akár a szögesdrót. Gondolom a  képzavart arra értetted, hogy az ujjunk húzza és nem a nyoma, de a nyom kellett, hiszen az hagy nyomot a papiron, különben a levelet olvasó személy nem látná.

betűid légnyomás repíti,
tintádat kartácsként teríti
szét, aknákként robbant vonalakat.

alany hiánya. Betűid légnyomás repíti - jól mondtad, az alany a légnyomás... de az egész vers egy mögöttes alany miatt történik, ami nem más mint a háború. A Háború teriti a tintádat kartácsként, a háború robbant aknákként vonalakat... Nem hiszem hogy mondatelemzés a feladatunk egy versben, hiszen a versek nagy többsége hiányos, megszerkesztetlen mondatokkal operál, igy azokat mind-mind ki kéne selejteznünk.

Andreának a projekcióról. Zseniális meglátás. A vers lényege maga a moziélmény, mint minden irás esetében, gyakran feláldozva a ritmust is. (egyes versekben persze a ritmus moziztat minket, a ritmus visz minket más állapotba, egy újabb filmet indit el.) A versben úgy kell megírnunk a képeket, hogy peregjen a film az olvasó előtt, én általában a saját fejemben látom ezt a filmet, szó szerint ugyanigy láttam, ahogy megcsúszik az újja, és húz oda egy szögesdrótot. A háború teszi ezt a levéllel, a háború húz az olvasó és az iró közé elválasztó szögesdrótot... A háború repiti kartácsként a betűket és a háború robbantja levelünk sorait aknákként jó mélyre.

A ritmus Mikinek. Előszőr is nagzon örülök, hogy itt vagy szerkesztőként, hiszen nálad jobb örzője a ritmusnak, a jambusnak nem lenne. Korábban okat beszéltünk erről, és dícsérted verseimet, ahol a ritmus volt számomra mérvadó. De ezért emlitettem, hogy tudtam, ez a versem elbukik a ritmus tekintetében, mivel én magam buktattam el. A cél pedig nem más, mint a ritmus feláldozása a tartalom miatt. A ritmus feláldozása a nem ritmusos, aknáktól, kartácsoktól szaggatott ritmustalan háborúban, ahol a hosszabb és rövidebb időperiódusokban verik szét az életet, ha életnek lehet nevezni. Igy ritmusban feltétlen elcsúszik a vers a ritmust örzők számára, de aki a tartalom vezetését nézi, talán meglátja ennek okát.

Ugyanezen okól nem alkalmaztam az "odavesztél" -t a "vesztél oda" helyett. Nekem a ritmushoz feltétlen érzelem tartozik, igy az odavesztél számomra vidámabb, a vesztél oda meg melankólikusabb, lassabb. És hangsúlyozni szerettem volna a helyet, hogz "ODA", messze, nem itt, hanem valahol máshol... az ismeretlenben.

Igy, hogy leirtam nektek a mögöttes irói szándékot, talán máshogy látjátok (ugyan kerülöm saját versem elemzését). Ha nem, akkor pont ez a szép a munkánkban, és sok jó beszélgetés, vita, meggyőzés vár még ránk.

Hiszek benne...  :)


Köszi, Toma. Azt hiszem, az esettanulmány tanulságos, a számomra mindenképpen. Le is vonom azt a tanulságot, amely engem illet: amikor (vagy ha) a jövőben szöveg kerül elém, továbbra is a fekete és fehér fog engem eligazítani (nem először sorolom: logika, grammatika, verstan), meghagyom a többi színt másoknak. Ha irónikus lennék, most hozzáfűzném: különösen meghagyom mindazt, ami lila...

Örülök hogy a vers-zene veled itt van a parnasszuson. Ha nem lennél, oly sokan nem tudnak mi az a jambus, idomertek. Mindazok akiknek mind megtanitottad mar, ahogy sokan elmondtak nekem.


Kedves Toma, köszönöm soraid.
Hogy zseniális meglátás-e?
Nem tudom. 
Inkább intuitív szinesztéziának nevezném, mint zsenialitásnak, mert semmi tudatosság nem volt benne. Ösztön szinten megy végbe, én csak leírtam, mi bukott felszínre belőlük.
Néha elfelejtem, hogy másoknak nem feltétlenül az a természetes, hogy írás-olvasás közben képeket látnak, hangokat hallanak, ízeket, illatokat éreznek. 
Az első és legfontosabb szempontom akár vers, akár próza véleményezésekor, hogy megadja-e a moziélményt, illetve hányszor pottyanok ki belőle, hányszor alakulnak vissza betűkké a képsorok. 
Nekem szélesvásznú moziélményt nyújtott a vers. 
Pont úgy, mint Rildi krizantémjai.

Üdv. Andrea

Rendben, ertem, mivel festő vagyok egyik szakmám szerint teljesen ertem - Es látom - miről írsz...


lnpeters képe

Jó itt olvasgatni. A verset is, a hozzászólásokat is.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Szép vers, gratulálok.

Számomra nem festmény, egy Werk pereg.

...és a szemem nem tudom levenni a vászonról.

Szeretem vers.

Sea, Gota, lányok, köszönöm...

Gota igazad van, sokszor nem is festményt hanem filmet látok... Észrevettem hogy mikor novellákat irok akkor is filmesen irom.


Gyönyörű a versed!

Szép lélekkel megáldott nagyszerű költő vagy!

Ó... elpirultam. Túlzol.

Talán majd egyszer, leszek, leszek...

Szeretettel köszönöm véleményedet