Múzsák és szerelmek 12. /Csokonai Vitéz Mihály /

           HONLAPOMON KÉPESEN:    http://wassalbert.blogspot.hu/2012/09/csokonai-muzsai.html

Csokonai Vitéz Mihály :

Kollégiumi társai nem hiába hívták Csokonait “Cimbalomnak”, hiszen sokhúrú cimbalom, hangszer a költészete, amely éppolyan tökéletességgel bánik az ütemes-rímes versformával, mint az időmértékessel.

“Lantja kacag, zokog és felségesen őszinte, igaz.” ( Ady: Vitéz Mihály ébresztése)

              A magyar nyelvű irodalom világirodalmi rangú egyénisége 1773. november 17-én látta meg a napvilágot Csokonai József és Diószegi Sára gyermekeként. Édesapja borbély-sebész, édesanyja szabómester, patrícius esküdtpolgár leánya. A fiú hamar kitűnt nyelvtehetségével, villámgyors felfogásával és hihetetlen memóriájával. Ezen tulajdonságok tették számára lehetővé, hogy tizenegy évesen már a Kollégium poéta-klasszisát végezte. 1793-ban jelentek meg első költeményei a Magyar Hírmondóban. Ezekben az években kezdődött szerelmi románca egy asszonnyal, aki nagy valószínűséggel Csokonai mesterének, Földi Jánosnak volt a hitvese. A tiltott és mélyen titkolt kapcsolat kiváltotta költészete legszenvedélyesebb műveit. Juliskához írt versei utóbb beépültek a Lilla-ciklusba, természetesen álnéven szerepeltetve (Laura, Rozália).                     

   A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, felülemelkedés a köznapi élet szféráján. A rokokó tárgyköre az epekedő, enyelgő, boldog és viszonzottnak érzett szerelem, olykor finom erotika. Jellemző ezekre a versekre a miniatűr forma, a szimultán ritmussal előállított sodró zeneiség, a változatos ritmika alkalmazása. Ilyen rokokó verse a Tartózkodó kérelem és az Egy tulipánthoz.A vers lényege nyelvi dallamában, zeneiségében rejlik. Kettős hangszerelésű a ritmikája, sorait egyszerre lehet ütemhangsúlyosan és időmértékesen skandálni.Az uralkodó versláb az ionicus a minore:  ; ezt a verslábat Csokonai honosította meg a magyar költészetben.    Csokonai költeményeiben gyakran tiszta rímeket használ.  Tartózkodó kérelem: a vers alapja egy metafora: „a szerelem tűz”. Ha a szerelem tűz, akkor égő sebet ejt, s erre a fájdalomra gyógyír csak a „gyönyörű kis tulipánt” lehet. Viszontszerelmet kér kedvesétől, s igenlő válaszért csókokat ígér. A rokokó életérzéshez simulnak a görög Anakreon modorában írt költeményei. Többségük rövid terjedelmű alkotás, s valamennyi versformája az ún. anakreóni sor                                                     

                                                           

Csokonai Vitéz Mihály   :  Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek

Megemésztõ tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörû kis tulipánt!

 

Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tûz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elûz.

 

Teljesítsd angyali szókkal,

Szeretõd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.                        .  

A boldogság c. verse egy anakreoni dal, ami két részből áll. Az első rész egy tájat ír le a boldogság pillanatában. Ebben a kis költeményben a túlcsorduló szerelmi-lelki-esztétikai élmény körül mind az öt érzékszerv öröme felhalmozódik: a virágok látványa, a jázmin illata, a szellő simogatása, az eper íze.

A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást rejteti,

 hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.

Róza  (kép)

Ki lehetett a rejtélyes Róza, aki a szerelmes Csokonai számos korai versében feltűnik?  Egyes feltételezések szerint Róza Debrecenben a Darabos utcán, Csokonai szomszédságában lakhatott. Egyáltalán nem biztos, hogy neve valóban Rozália volt, hiszen a korban igen divatozott az antikos névadás: szívük hölgyét gyakorta "átkeresztelték" a költők. Kedveltek voltak a virágnevek: lásd: Lilla (a franciáknál: "orgona"), illetve Róza (erősen emlékeztet a "rózsa" nevére). A szomszédlányt, Rózát azonban korai halálra ítélte egy szörnyű kór, a tüdőbaj. A szerelem ideje rövidre szabatott.                                                       

 Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság

 

Most jázminos lugasban,

E nyári hűvös estvén,

Lillámmal űlök együtt:

Lillám velem danolgat

És csókolódva tréfál,

Míg barna szép hajával

Zefir susogva játszik.

Itt egy üveg borocskát

A zőld gyepágyra tettem

És gyenge rózsaszállal

Száját be is csináltam,

Amott Anakreonnak

Kellő danái vannak

Kaskámba friss eperrel.

Egy öszveséggel íly sok

Gyönyörűt, becsest ki látott?

S ki boldogabb Vitéznél?

Az igazi és teljes boldogság magában foglalja és feltételezi mások boldogságát is.A boldogság c. verse egy anakreoni dal, ami két részből áll. Az első rész egy tájat ír le a boldogság pillanatában. Ebben a kis költeményben a túlcsorduló szerelmi-lelki-esztétikai élmény körül mind az öt érzékszerv öröme felhalmozódik: a virágok látványa, a jázmin illata, a szellő simogatása, az eper íze.A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást rejteti, hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.Vannak, akik szerint Róza alakja valójában szimbolikus szerelmes nőalak - fiktív, nem létező személy.S megint vannak, akik szerint nem rejt mást e név, mint Földi János szép feleségét...

Földi Jánosné Weszprémi Julianna

Földi János Csokonai atyai barátja, tanára és pártfogója volt a Kollégiumban. Ő fedezte fel elsőként Csokonai verselő géniuszát, segítette, egyengette az ifjú költő útját. Földi János egyébiránt nemcsak a Kollégium egyik jeles professzora volt, de a kor kiemelkedő természettudósát tisztelhetjük benne, aki ráadásul remek kritikus, nyelvész, műfordító és költő is volt egy személyben. Amolyan igazi polihisztor. Sikeres, szép élet ez - talán csak egyetlen kis árnyék vetült rá. Földinek ugyanis a szép pályához adatott egy gyönyörű feleség is. Ragyogó és hűtlen asszony. A kikapós Weszprémi Julianna megkeserített férje életét. Hát mikor a mester rádöbbent, hogy a nála sokkalta nagyobb tehetségű tanítványa vált szerelmi vetélytárssá! S nem is viszonzatlanul...A Juliskához írt versek sorsa azonban hasonló lett a Róza-versekéhez: a Lilla-dalok darabjai közé kerültek. Talán erre utal a Reményhez híres sora is: "Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!"

Verseiben Lilla valóban nem egyetlen asszony.

Vajda Julianna                                                               

        Csokonai 1797-ben Komáromban ismerkedett meg Vajda Júliával. Viszonzott és beteljesült szerelem volt az övék. A gazdag kereskedő apa azonban nem jó szemmel nézte, hogy lánya egy nincstelen, éhenkórász poétához kívánja kötni életét.        

                               **********************************                         ************************************

Csokonai Vitéz Mihály*
  Vajda Juliannához (3.)**

[1797. október 21.]

Budapest, 1926. február 14.

Szép Kegyes! Mihelyt vettem boldogító kezecskédnek sorait, azonnal az öröm ezer édes érzésekkel lepte meg tusakodó szívemet, s azonnal kiindúltam Komárom földéből. Megyek és repülök, kedves angyalom, a Te leveled szárnyakat köt az én óhajtásaimra, s ragadtatva ragadtatom az én szerencsém felé; mert ami legnagyobb szerencsém volt, feltaláltam.

Ah, kedves lélek! gondolhatod-é, mely örömöket szerzett nékem az az imádandó papiros? úgy néztem a túlsó felen írott két sorocskádat, mint az én paradicsomi boldogságom felől való kontraktust!

Egész utazásomba mindég a kezembe tartottam leveledet, s elérkezvén mostani szállásomra, kebelembe dugtam azt, s annak angyali íróját képzeltem magamnak – az éjjel is szívem mellett háltattam – háromezer betű van abba a kevés írásba, én pedig minden betűt ezer csókkal terítettem be – gondolod-e, mennyi volt az a csók? pedig még a tisztáját is sorra csókoltam, mert ott is járt az a gráciai kéz, a melyet én bálványolok!

Igazán írod, vigasztaló őrző angyalom! hogy levelem szívemnek belső rejtekéből származott: mert hogy ne származna a szívemből, amelybe semmi sincs egyéb írva, hanem ez az istenasszonyi név: Julianna, s utána ez a hét betű: hogy szeretek!

   ************************                          ************************                             *************************

Amikor 1799-ben a költőt  Csurgóra hívták helyettes tanárnak, Lilla már kezdett elhidegülni Mihálytól. Ha Csokonai néha hazament, sírás, veszekedés várta otthon. A csurgói állás nem volt alkalmas arra, hogy a poéta nejét magával vigye, épp csak néha tudott valami kis pénzt küldözgetni asszonyának. Ez azonban nem volt elég, Lilla helyzete egyre jobban ellehetetlenült. Hímzésből próbálta eltartani magát.Egy nap egy almásneszmélyi kereskedő érkezett Csurgóra üzleti ügyben. Éppen az, akinek Vajdáék a lányukat eredetileg szánták. A kereskedőnek megakadt a szeme a magas, sápadt, érdekes arcú asszonyon, aki éppen vizet vitt a kútról. Megszólította, s elkezdte tenni neki a szépet. Lilla pedig, aki épp eléggé tele volt már haraggal Mihály iránt, inkább dacból, mint őszinte érdeklődésből fogadta az udvarlást. Mihály már oly régen nem volt otthon nála. A kereskedő meghosszabbította komáromi tartózkodását, bérelt egy házat, s bizony, ne tagadjuk, Lilla Mihály távollétében sűrűn fogadta a látogatását. Egy nap azonban Mihály váratlanul Komáromba látogatott, s in flagranti kapta őket. Csokonai magán kívül volt, amikor meglátta a párocskát.  Ezután született az alábbi vers.

Lilla

Végig azt hittem: szép Lillát esmértem
égi tűnemény, kit Isten teremt.
minden reggel a szívét kértem
égbe repkedtek a testem s a lelkem!
tavaszt a száddal csepegtetsz
e boldogsággal kecsegtetsz
a régi keménység, a friss erőm elhágy.
bájoló biztatóm karja - érzem - lágy;
maradj nekem, felém látszó
reménység, égi jó!

Jaj, Lilla, engemet megcsalál
Csak nevetsz, de csalfa valál!
rám dűlt ezer kietlen nap!
Fáradt volt untalan: "óh hagyj!"
magát már nem adá nekem!

Gondolatim, friss forrásim: Lillák felé még...
S csak most sült ki: vígságom vált panaszra
játszó kedvet szórtad méltatlanra
rózsáim közt tarka méh!
egy fürge istenségnek fűszerezted kertem!
védangyalának ültetéd rózsáim,
magának-magadnak éltetéd fáim.
Szavadnak bókol virággal,
zengő, zöld sima nárciszokkal.

Irígyleném a gyöngykoszorúkat,
mert elhervadtanak,
boldogtalan fáim kiszáradtanak.
Óh, csak elfelejteném a búkat!
meg örömimnek híjját!

Ez a tavaszom mért téli?
S mint hímetlen rét, mező, liget?
Mit belém remények? kétes vágy?
Mégis, még most is ég...
Patakokkal, meleggel
mint hagytad el kétségbe?
Kedv s remény vak mért nem volna?
Világom a búra hajolna?

Földiekkel hagyj az éjre;
eltemet úgyis a földbe.
Csörgő trillák, gyászos képzetek!
Énekem elszállt véletek

A költeményen látszik az a zaklatottság, amit a költő átélt. A versszakok hossza különböző, a rímek is igen gyakran hiányoznak. Egyes mondatok befejezetlenek, csak három pont jelzi az elhallgatott érzéseket. A versben használt költői képek még rokonságban állnak a rokokó ízlésvilággal: a rózsák, a kert a szeretett asszonyt, a szerelmet szimbolizálják, a tarka méh pedig az idegent, aki mézet szedeget a virágból. Az istenség metafora pedig a klasszicizmus szabályai szerint antik utalás Szapphó versére, aki "istenek párjának" nevezi azt a férfit, aki kedvesének udvarolhat. A vers azonban őszinte, mély fájdalomról tanúskodik, a szélsőségesen viharzó érzések váratlan, szokatlan költői képekben mutatkoznak meg (ilyen a "zengő, zöld, sima nárciszok" szinesztéziája, a "csörgő trillák" paradoxiája). A költő eljut a tavasz képeitől a tél képzetéig, s a verset azzal az ugyancsak romantikus gondolattal zárja, hogy immár nem tud verset írni, "Énekem elszállt véletek" sőt, egyedül a halálban lát menedéket "...hagyj az éjre / eltemet úgyis a földbe". Elmondhatjuk, hogy Csokonai messze túllép korának klasszicista, szentimentális és rokokó stílusbeli sajátosságain, s a romantika felé mutat előre.      .

Csokonai munkát keres, és rögvest el is vállal egy helyettes tanári állást Somogycsurgón. Távollétében azonban Júliát Lévai Istvánhoz, egy jómódú dunaalmási kereskedőhöz adja apja. Csokonai életének utolsó pillanata ez, mikor még kilátása nyílhatott egy nyugodt, kiegyensúlyozott családi életre. Az események innentől kezdve tragikus gyorsasággal követik egymást (kiújuló betegsége, Darabos utcai házuk pusztulása a tűzvészben stb.).

Lilla azonban beköltözött a halhatatlan Múzsák csarnokába. S ha több versnek nem is ő volt eredeti címzettje, máig az ő nevéhez kapcsolják e csodás költeményeket. Ha "csak" a Helikon hegyén is, de Lilla örökre "eljegyezetett" Csokonaival.                    

Lilla elvesztése új irányt adott költészetének. A poétai játék helyébe a mélyen átérzett, megszenvedett, sablontalan eredetiségű költemények lépnek. A Reményhez írott költeményében elbúcsúzik mindattól, ami életét tartalmassá tette. Az érzelmi-gondolati  tartalom – látszatra – ellentétbe kerül a külső formával. A ritmus mindvégig trochioikus lejtésű. A keresztrímek négy soronként váltják egymást. A meglehetősen bonyolult strófaszerkezetnek a kialakulása összefügg azzal a ténnyel, hogy Csokonai a szöveget egy már kész, adott dallamra írta. Átgondolt a versszerkezete is. A tartalom és érzelem párhuzamot alkot. Hangulati ellentéte éles kontrasztot alkot.  A megszemélyesített Reményt szólítja meg. A párbeszéd nem alakulhat ki, így a költemény fájdalmas monológ. Nemcsak megszólítja, hanem be is mutatja a Reményt. Rokokó képpel, a tavaszi virágoskert kibomló pompájával jellemzi életének bizakodó korszakát. A következő szakasz az előző képet a visszájára fordítja, az elveszett remények emléke elkeserítette. A befejező versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesítése a halálvággyal.A remekmű megszületése alatt oldódott a fájdalom.

    A költő búcsúzik Lillától, a szerelmétől, mindentől.                                                             

Csokonai Vitéz Mihály

A Reményhez

 

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

 

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

 

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

 

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

 KOMÁROM

  A város költőnője, Bédi Jánosné Fábián Julianna jóvoltából Csokonai bekerült egy kis versszerető közösségbe, amelynek rövidesen ő is rendszeresen látogatója lett.       Itt találkozott egy estén Vajda Juliannával. A fiatal lány Csokonaira gyakorolt hatása már rögtön az első találkozásuk alkalmával megnyilvánult. Ezután többször találkoztak a társaság révén, és idővel sikerült az egyre inkább szerelmes költőnek megnyernie Julianna vonzalmát. Bár ez a találkozás eléggé kurtán – furcsán sikerül. Lilla, akit a költő később hol Lilinek, hol Lillának nevez, eleinte merő udvariasságból reagál a költő közeledésére. Bertók László művéből azt is megtudhatjuk, hogy költőnk korántsem tett túl jó benyomást a lány édesapjára. Ruházata egy kissé szegényes, s amint kiderült, hogy költő egyből felmerül a gyanú, hogy csak teszi a szépet, igazán komoly szándékai nincsenek.       Bertók László tényként említ meg egy esetet, ahol Csokonai szépen felöltözve jelenik meg Bédiné estjein, de megjegyzi, hogy a hirtelen szerzett elegáns ruhában egy előző alkalommal a költő egyik barátja, név szerint egy bizonyos Laky Bálint fiskális feszített.5       Bontakozó kapcsolatukról kevés adat maradt fenn. Az előbb említett műből az is kiderül, hogy Lilla már egyre nagyobb érdeklődéssel viszonyul a költőhöz, Bédinénél már nem véletlenül keresi a költőt személyesen.6 Az egyik ilyen Csokonai levéltöredéke – „Én most eltávozok, hogy tágulást adjak gondolkodásidnak, s jelen létemmel ne gáncsoskodjam egyenes ítéletednek. „ – amely aztán, mint a költő későbbi leveléből megtudhatjuk pozitív válaszra talált.       Az a tény, hogy Vajda Julianna egy gazdag komáromi gabonakereskedő lánya volt, a kezdetektől fogva bizonyos feszültséget keltett kettejük között. Bár ez az érzés korai verseiben még nem mutatkozik meg.       Megfigyelhető viszont, hogy már ezekben a versekben Lillának szólítja kedvesét. A fogadástétel című vers találkozásuk pillanatát örökíti meg:

„Egy nyári este Lillát,

A gyenge rózsaszájú,

A tűzszemű leánykát

Megláttam, és azonnal

Látnom, szeretnem – egy volt. „

   Hogy mit is jelentett a költőnek Julianna szerelme, ezt az akkori lelkiállapotát híven tükröző A fekete pecsét című vers mondja ki:„ …Mit jelentesz bús fejemnek?Élet – é ez, vagy halál?Óh egek,Rettegek! „                                                    

Ilosvay Krisztina

                                   

Élete végén, 1802-ben ismerte meg Csokonai utolsó nagy szerelmét, Ilosvay Krisztinát. Nagváradon találkoztak, s a gyönyörű férjes asszony elbűvölte a költőt. Nem ő volt azonban az egyetlen, akit elvarászolt "Kriska": Csokonai egyik első felfedezője és felkarolója, Kazinczy is szemet vetett a csinos asszonyra.Bár Kazinczy értékelte Csokonai népies költészetét, de "parlagiasságát" (szókimondást, "közönséges" stílust értett alatta a széphalmi mester) képtelen volt elfogadni. Nem felelt meg a "fentebb stílről" alkotott elképzeléseinek. Súrlódásaik csak szaporodtak, mikor rajongásuk az asszonyért nyílt rivalizálássá vált.   Az Éjnek istenihez című megejtő szépségű verse őrzi e kései, és reménytelen szerelem emlékét.

Az éjnek istenihez

Te csendes éjnek királynéja,

Endímion szép barátnéja,

Te ott a fél felhő megett!

Ints hallgatást nárcisz pálcáddal,

S halkán nyomd pamut-hintócskáddal

A harmattól nyirkos eget.

 

Te is, főldünknek férje s bátyja,

Míg a magánosság barátja,

Coelus! terád bámészkodik,

Tekints le milliom szemeddel

S halld meg könyörűlő szíveddel,

A hűség mint búslakodik.

 

Ti fájdalmim sokszor hallátok,

Ti aggó éjjelem tudjátok,

Tudjátok, mért nem alszom én.

Ti láttátok, mely bús lélekkel,

Mely bágyadtan s könnyes szemekkel

Kesergettem Lilla nevén.

 

Ah! A Lilla mennyei szíve,

Orcája, a kellemek míve,

Megvarázsolta szívemet,

És bár Ámor kohában élek.

De tüzemről beszélni félek,

Hogy meg ne vessen engemet.

 

Pedig tán nem indúlatja

A nemes lángot bészívhatja,

Vagy, óh, vagy tán már érez is.

De hátha édes aggodalma

Más boldogabbnak a jutalma?

Óh, félek is, reménylek is.

 

Ti álomhintő istenségek!

Kiknél az éji jelenségek

Ezer formában lengenek,

Míg öszvehajlott szempillái,

Mint a tulipánt fályolkái,

Testvéresen szendergenek:

 

Kűldjetek egy képet elébe,

Ki, mint én, szíve kétségébe

Halvány, bágyadt és hű legyen,

És egybegyűlt sohajtásomnak

Ködjébe burkolva, kínomnak

Mélységéről vallást tegyen.

 

Vallja meg könnyező szemekkel,

Rebegő nyelvvel, nyílt kezekkel,

Hogy ő szép, és én szeretem.

Akkor tán édes nyúgalmában

Részt vévén a más fájdalmában,

Ezt nyögi: Én is szeretem.

 

Óh, de tán most is álmot látok

Óh, akkor, akkor példázzátok

Előmbe szép bálványomat:

Ah, mert bár eddig sok kín sértett,

E kép, e mennyei kísértet

Visszaigézi nyugtomat.

                                                          ************************

                       S bár tudjuk, hogy az irodalmárok a Még egyszer Lillához című vers keletkezését korábbra datálják, a költemény hangulatát tekintve könnyen elképzelhető, hogy hasonló gondolatok és érzelmek uralták ekkor a költő lelkét.

           Még egyszer Lillához (Hungarian)

Én szenvedek, s pedig miattad,
Miolta szívem elragadtad,
Édes kegyetlenem!
El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe,
S így kell talán e gyötrelembe
Örökre sínlenem.

Érted borong éltem tavassza.
Mert nincs nap, amely elfogyassza
A rám vonúlt ködöt.
Sír tisztelőd, ha kél, ha fekszik,
Miolta azzal nem dicsekszik,
Kiben gyönyörködött.

Sír tisztelőd, kétségbe esvén,
Miolta, tőled távol esvén,
Reményje füstbe szállt;
Holt álom űl zsibbadt ölében,
S gyakran ijesztő képzetében
Lilit, Lilit kiált.

E szóra karjaim kinyúlnak,
De csak sovány homályba húllnak
Nincs Lilla, nincs öröm!
Már nyugtom éjjel sem találom,
Mert ott is ébren tart az álom,
S fejem Lilin töröm. -

Óh, mely keserves annak élni,
Kinek tovább nincs mit remélni,
És mégis élni kell!
Él az, de nincsen benne lélek.
Az én tüdőm is, bátor élek,
Lelketlenűl lehell.

És tán te, szép szememvilága!
Úgy élsz, hogy életed virága
Virít, míg én halok.
Adná az ég! Azon örűlnék.
Könnyemnek azzal eltörűlnék
Felét az angyalok.

De tán, Lilim! te is kesergesz?
Rab gerlicém, saskézbe hergesz
S kéred segédemet?
Hiába már, kincsem, hiába!
Csak a halál jégsátorába
Ölelsz meg engemet.

  A Lilla – kötet kiadását megelőzően Csokonai nagyon tudatosan rendezte össze a kötetbe épülő verseket. Így nem véletlenül helyezte a Még egyszer Lillához – t a harmadik könyv utolsó harmadába. Az első könyv magvát túlnyomórészt a korai versek alkotják, míg a másodikban a ténylegesen Lilla – szerelem időszakában keletkezett művek vannak túlsúlyban.

         A kezdetektől fogva fennálló társadalmi különbség a második könyv verseiben még egyáltalán nem érezteti hatását. Talán Csokonai ekkor még hitte, hogy szerelmük ezt az akadályt is képes legyőzni.

       Ezt az életérzést sugallják a Halálének a Venus oltáránál, az Alku, a Vitéz és Lilla kettős dala, a Két szerető dalja, A muzsikáló szépség, A versengő érzékenységek és még több vers is ebből a könyvből. Ezt az érzést legnyilvánvalóbban A boldogság utolsó sora fejezi ki: „S ki boldogabb magamnál? „

      

Két szerető dalja

Énekeljünk Cipriának,
Drága kincs!
Mert ez élet-asszonyának
Párja nincs.
Rózsa nyíl ennek nyomában,
Bársony ennek birtokában
A bilincs.

Énekeljünk Cipriának
Egyaránt;
Engem is nyájas fiának
Tegze bánt,
Amiolta szép szemeddel,
Rózsaszín tekinteteddel
Tőrbe hányt.
                                           

A két fiatal szerelmes sokáig nem vett tudomást az őket fenyegető külső erőkről – Vajda Pál kifogásai Csokonai ellen -, amelyek később a szakításukhoz vezettek. Lilla apjának Csokonaival szemben tulajdonképpen egy apró, ámde lényeges kifogása volt.

Csokonai udvarias, ez igaz, művelt, ehhez sem fér kétség, még a gabonaipari kérdésekhez is konyít valamicskét, ezt is kár lenne tagadni, DE nincstelen. Vajda Pál szerint így be kell látnia, hogy lányánál esélye sem lehet.8 Így talán még fájdalmasabb volt a költő számára Lilla házassága. Hiszen a költőnek Lilla több volt egy egyszerű szerelemnél.

Hányatott sorsa, anyagi helyzetének reménytelensége és politikai várakozásainak beteljesületlensége után ez a kapcsolat jelentette volna az egyetlen biztos támpontot életében. Az Új esztendei gondolatok című versében megfigyelhető a kétségbeesetten kapaszkodó költő kiáltása szerelméhez:9

„Csak te légy Lillám, enyim:     Mindég fogom becsülni, hogy születtem. „

       Bár a kötet nem egészen ezt mutatja. Hiszen a harmadik könyv első verse, a Lillához távollétemben című könnyed hangneme már nem az első könyvet meghatározó zavartalan boldogságot jeleníti meg, viszont távol áll az utolsó versek keserű pesszimizmusától:

„ …De kedvem egybe sem lelem

Mert nincs az én Lillám velem. „

            A reménységérzés azonban még ekkor is élénken él a költőben,

           hiszen Köszöntő című versében a következőket írja:

„Add nekem te két orcádnak

Kellemes virágait,

Én ajánlom bíbor szádnak

Szám hevülő csókjait. „

      

       Ebben az utolsó harmadban  a Még egyszer Lillához tölti be a tartalmilag szorosan összekapcsolódó A Pillangóhoz és A Reményhez című versek előfutárának szerepét.

       A Még egyszer Lillához című vers záró strófájában megjelenő rab gerlice motívuma – ezzel azonosítja Lillát – tényleges élethelyzetet ábrázol: Lilla, akinek Csokonaitól kapott leveleit szülei elfogdosták, szenved a rákényszerített házasságtól.

           http://youtu.be/xQgGPLm2vrY

                                        

      

       A Reményhez című költeményben Csokonai búcsút vesz a földi boldogságtól, amelyet nem sikerült elérnie, de ezzel együtt megfogalmazódik benne az örök szépség utáni vágy:

„Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!!! „

       Domby Márton, Csokonai kortársa, aki a költő halála után 1806-ban kétszer is meglátogatta Lillát, így jellemezte utólag Csokonai és Lilla egymásra gyakorolt hatását: „ Lilla tette Csokonait nagyobb részt poétává, Csokonai pedig Lillát halhatatlanná. „

                       1773 Debrecenben született

  • Debreceni kollégista; teológiára járt
  • 9 nyelven beszélt
  • Kazinczyval levelezett
  • 1792-től filozófiai költeményeket írt
  • 1795-ben kizárták a kollégiumból
  • 1796-őszén egyszemélyes verses hetilapot (Diétai Magyar Múzsa) indított
  • 1797-től kezdve a nemességhez orientálódott, a nemesség kegyeit kereste
  • 1797 szerelem Vajda Júliával -Lilla- 9 hónapig tartott (férjhez adták)
  • Csurgón tanár
  • Itt született legkiválóbb epikai alkotása: A Dorottya
  • Debrecen- szegénység, TBC, emberkerülés, nyomor
  • 1805. január 28-án meghalt.

 Csokonai az egyetlen olyan költő, akit a korabeli magyartanárok valami érthetetlen okból képtelenek voltak megutáltatni a tanulókkal. Ami azonnal a legnagyobbak közé emelné őt akkor is, ha mára – hosszú pauza után – nem volna a helyén. Talán azért, mert a tanárok is felfogták, miről van szó, ami ritka.

Talán azért, mert Csokonai maga a korabeli radikalitás, a lázadás, a szerelem. Talán azért, mert élete 31 éve alatt alig tett mást, mint szerencsétlenkedett, bizonyítani próbált, olvasott, tanult és írt. 

  Az életművet az aczéli oktatáspolitika nem találta elég fontosnak, zászlóra tűzhetőnek, ennek köszönhetően nem telepedett rá agyatlan hátsófelével, szemben Petőfivel, Adyval, József Attilával, akikből mintaértékű szocialista költőt konvertáltak. Maradhatott tisztán költő, egy forradalmi-történelmi alak a felvilágosodás korából, akire nem húzzák rá utólag a marxizmus kényszerzubbonyát.

Egész életét és költészetét meghatározza a Debreceni Református Kollégium. Itt teljesedik ki kivételes költői tehetsége, itt szerzi meg korát meghaladó műveltségét; több nyelven beszél, ír, fordít (görög, latin, német, francia, olasz).

Debrecenben elvonultan, az irodalomnak él, de meglódul néha barátaihoz, többnyire munkát keres. Járt a börtönből éppen szabadult Kazinczynál. Komáromot is meglátogatja 1802 februárjában. A Magyar Hírmondó szerkesztői állásáért folyamodik, majd írnokságért a Széchényi könyvtárnál, hiába. Egészsége hazaparancsolja, otthonról a közeli nagyváradi gyógyfürdőket látogatja. 1802. június 11-én tűz pusztítja el fél Debrecent, leég Csokonai háza is.   

1804. április 10-én indul Nagyváradra, Rhédey Lajos gróf feleségének temetésére. A költő búcsúztató versek írásából él ekkoriban, útja alatt és a szertartáson megfázik "téli kintlétre alkalmatlan öltözetében", 1805. január 28-án meghal.  

31 évet élt. Kevésnek tűnik, de az örökléthez – láthatóan – éppen eleget.

Az életmű nagy része már a kollégiumban elkészül, később csak finomít rajtuk, átdolgozza őket. Halálakor kevesen tudják – éppen Kölcsey és Kazinczy fanyalgása miatt –, hogy a legnagyobbak közül való. A kortársak Kisfaludy Sándor dalszerű lírájáért lelkesednek. Nagyságát Petőfiék kezdik felismerni. Halála után száz évet, az Ady körül tomboló új irodalmi viharokig kell várnia, hogy felismerjék benne a meghatározó elődöt, a verstechnikailag is kikerülhetetlen halhatatlant.    

Onagy Zoltán


                   Julianna 1798-ban Dunaalmásra költözött férjével. Ott éltek a férj 1840-ben bekövetkezett haláláig, ami után 4 évvel Lilla ismét férjhez ment, ezúttal Végh Mihály hetényi espereshez.
Ez a házassága sem sikerült, boldogtalan volt, így 5 év múlva visszaköltözött almási otthonába. Talán még mindig az egykori poéta után epekedett, akit fél évszázaddal túl is élt.
Dunaalmáson halt meg 78 éves korában, 1855. február 15-én.

                Kérésére vele temették Csokonai búcsúlevelét és a Lilla dalok c. verses kötetet, amely a költő halála után jelent meg nyomtatásban. Sírja ma is látható a település református temetőjében, ahová az irodalomkedvelők gyakran el is zarándokolnak. Egykori szülőházában pedig ma emlékszoba működik.

                              http://nokatortenelemben.hupont.hu/19/csokonai-szerelmelilla

              misztinékata

Hozzászólások

Sea Miller képe

Kata!

Sajnos most nem áll módomban elolvasni , de szakítok majd rá időt.A Reményhez örök kedvenc.A blogod nagyon szép.

Komoly, szép, érdekes munka.

Köszönöm, hogy olvashattam.

Ölellek