Másságom

Amikor magányom túlnőtte Istent,
nem ültél mellém. Bámultam a vállad,
végtagjaim nyújtózkodtak utánad,
de nem értem fel hozzád, én, a jött-ment.
 
Végleg elengedtelek. Körmeim már
leszakadtak sorba, ahogy halványult
benned a parancsolat. Rian a múlt.
Nem hagytad, csak a másságomat, cingár
 
csontú, sosem volt magamat. Fejemet
térdemre hajtom, lábujjhegyre állnék,
nem enged mozdulni engem az árnyék.
 
Ketten maradtunk, - nélkülünk is lehet -
figyeltük, ahogy szaporul a lábnyom,
s szorította kezemet a másságom.

Hozzászólások

barnaby képe

Hűha...ez nagyon két-és mélyértelmű "másság"Edina...Nehéz, súlyos gondolatok vannak rejtve ebben a szonettben.remek vers, olvasnom kell még többször, azt hiszem.Gratulálok szeretettel:B:)

Mysty Kata képe

 A másságunk éppen a buktatónk is, ezzel együtt vagy elfogadjuk egymást, vagy nem...  A legnehezebb két nem között, egy életen át kell tanulni egymást!  Gratulálok az ismét remekül kimunkált , hatásában is erős szonettedhez!!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Köszönöm szépen, hogy olvastatok:).

Schvalm Rózsa képe

Kedves Edina!

Mély gondolatok, nagyon szép szonett.

Szeretettel gratulálok! Rózsa