Másságom
Beküldte Zajácz Edina - 2013, december 15 - 21:35
Amikor magányom túlnőtte Istent,
nem ültél mellém. Bámultam a vállad,
végtagjaim nyújtózkodtak utánad,
de nem értem fel hozzád, én, a jött-ment.
Végleg elengedtelek. Körmeim már
leszakadtak sorba, ahogy halványult
benned a parancsolat. Rian a múlt.
Nem hagytad, csak a másságomat, cingár
csontú, sosem volt magamat. Fejemet
térdemre hajtom, lábujjhegyre állnék,
nem enged mozdulni engem az árnyék.
Ketten maradtunk, - nélkülünk is lehet -
figyeltük, ahogy szaporul a lábnyom,
s szorította kezemet a másságom.
Hozzászólások
barnaby
2013, december 16 - 12:44
Permalink
Hűha...ez nagyon két-és
Hűha...ez nagyon két-és mélyértelmű "másság"Edina...Nehéz, súlyos gondolatok vannak rejtve ebben a szonettben.remek vers, olvasnom kell még többször, azt hiszem.Gratulálok szeretettel:B:)
Mysty Kata
2013, december 16 - 09:41
Permalink
A másságunk éppen a
A másságunk éppen a buktatónk is, ezzel együtt vagy elfogadjuk egymást, vagy nem... A legnehezebb két nem között, egy életen át kell tanulni egymást! Gratulálok az ismét remekül kimunkált , hatásában is erős szonettedhez!!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
Zajácz Edina
2013, december 16 - 22:45
Permalink
Köszönöm szépen, hogy
Köszönöm szépen, hogy olvastatok:).
Schvalm Rózsa
2013, december 16 - 23:18
Permalink
Kedves Edina! Mély
Kedves Edina!
Mély gondolatok, nagyon szép szonett.
Szeretettel gratulálok! Rózsa