Lila selyemlepel

Lila selyemlepel

Ott áll a lány, szemében kihűlt vágy,
lila selyemlepel fedi el testét.
A gondolat villámként suhan át,
bár felvidíthatnám mélabús lelkét.

Rátapad szemem, merengek némán,
mily karcsú, átsejlő, gömbölyded idom,
kérdezem: - közben szenvedőn néz rám -
Egy vacsorára, kedves, meghívhatom?

Monalisa-mosollyal az arcán,
szelíden, csendesen csak ennyit rebeg:
„Köszönöm nem, de odaát talán,
még tisztáznom kell sivár életemet”.

Csillogó könnycsepp ül fakó arcán,
pillekönnyeden kilép az erkélyre,
korláthoz ér, visszapillant némán,
magát mélyre bízva vész a semmibe.

De miért? Kérdem könyörgő hangon,
s gyűrött kispárnámon könnycseppek nyoma,
szörnyű álmom viharos hajnalon
egy eldobott élet hű rajzolata.

Albert Ferenc