Lennék

Szép....

Az elmélet nem zárja ki, hogy a hexameterek utolsó verslába spondeus (tá-tá) helyett trocheus (tá-ti) legyen, de ez az engedmény szerintem nem általános. Abból indul ki, hogy a verssor végén önkéntelenül is szünetet tart az olvasó (vagy felolvasó), ami miatt a záró rövid szótag kissé meghosszabbodik. Igenám, de mi a helyzet, ha éppen ezen a helyen soráthajlás van? Vegyük a példákat a versedből:

• ... esti / sétádon ...
• ... sok / órát ...
• ... arcod / éri ...
• ... örökre / engem ...
• ... árva / testemet ...
• ... égre / nézel ...

Nincs annyi ismeretem, hogy kijelenthessem: ezek itt botlások, de nekem olvasás közben feltűntek. Azt hiszem, szükséges volna, hogy erről más is véleményt mondjon.

Hát igen, ez az a határeset, ahol a konkrét példa felülírhatja az általános szabályt. A puding próbája az evés: ha az értelmezés szerinti hangos felolvasásnál nem döccen a ritmus, akkor miért ne lehetne eltérni a merev szabálytól? Persze, ez csak az én véleményem, és mindjárt hozzáteszem, hogy én is csak most próbálgatok fogást keresni a hexameteres verselésen. Ezért is követem figyelemmel a vlélemény-nyílvánításokat, mert tanulni szeretnék belőle. Örülök, hogy az Edina remek verse felvetette ezt a problémát. Az Ilona kísérlete is figyelemre méltó, de ez már egy új műfaj. Kíváncsian várom mások hozzászólását is.

Én azon a véleményen vagyok, mint minden olyan irodalommal foglalkozó könyv, emelyben ez olvasható (vagy ahog én is tanultam): a záró versláb lehet ez is vagy az is. Ahogy a példákból is látjuk, nagy költőink ezeket vegyesen alalmazták, ahogy mi is tanultuk.

Miklósnak szerintem az a "gondja" vele - ha lehet persze így mondani - , hogy a sorvégi spondeuszok egy határozott sorvégi ritmust képeznek, amivel a vers kap egy egységes "hexameter arculatot", magyar ereszkedő hexametert adnak. Persze ez szerintem egyéni kérdés, nekem egyáltalán nem fontos, mert az időmérték így is és úgy is.

Ha megnézzük a disztichont, akkor ott már fontos a szóvégi spondeusz, mert a pentameter zárója is egy csonka hosszú szótag, így mindkét sor leültetésre kerül. A disztichonból kiindulva talán alkalmazható ez a hexameterre is. Persze lehet, hogy ez az én véleményem, de egyetlen irodalomkönyvben sem találtam a kizáró okot a trocheusz és Spondeusz tetszőleges alkalmazására.

Azt is kijelenthetjük, hogy a magyaros hexameter kifejezetten ereszkedő jellegű, tehát a spondeusz alkalmazása elterjedt (az első ókori hexameterek szerint). Ezt az ereszkedő jelleget használták a biblia fordításánál is, és a korai magyar hexameterekben is így alkalmazták.

MIndemellett úgy érzem, hogy a Miklós által említett kötöttség nem tesz rosszat a versnek, főleg a kevert verseknél, amelyek időmértékezek és ütemhangsúlyosak is egyben (én is próbálkoztam ilyennel korábban), mert az egységes szóvégi időmérték kialakítja a vers ütemhangsúlyos képét is, így megfontolandó dolog (de ezt meg lehet tenni trocheusokban is).

Az is jó ebben, hogy ilyenkor el lehet játszani a hexameteren belül is, lehet úgy alakítani a hangzó lejtést, hogy mondjuk anapesztusz lejtése van a hangzásnak (eltérve a konkrét verslábaktól). Edinánál is van példa erre, ha megnézzük az első sort, akkor a szómetszetek miatt anapesztuszokat hallunk: "Lennék réten üres csigaház" -

Len  nék ré     “ten üres”      “csi  ga  ház”

-       -       -     “u   u  - “       “u     u      - “

Itt egyértelműen anapesztuszokat hallunk - érdekes, nem? Pedig nem is lehetnének a versben. :o)  

Így, ha tiszta hexametereket szeretnénk használni, akkor nem szabadna szómetszetre raknunk a spondeusz első hosszú szótagját – ezzel azonban nagyon megkötnénk a kezünket, sőt, szómetszetre rakott verslábak előállítsa szinte lehetetlen munkának tűnik…

Ami még érdekes, hogy ezek az érdekességek (a hangzó és a leírt verslábak közötti eltérés) adják a vers egyedi jellegét, jellegzetességét. Ugyanezt a jellegzetességet, egyediséget lehet szerintem elérni a szóvégi egyeztetéssel (cask trocheus, csak spondeus).

  Egyik nagyon kedves versem is hasonló címen , hasonló élményt

   ad, mint a Tied: Ám Te klasszisan jobb vagy! Gratulálok munkáidhoz!

Megosztom szeretettel, ha nem haragszol. Ölellek.

Laren Dorr:
Lennék...

Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.

Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.

Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.

S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod