Januári profán éjszakában

Januári profán éjszakában
Pityókásan ballag a hideg.
Azt képzeli, hogy a valóságban
Soha senki nem kell senkinek.

Azon töpreng zsebre dugott kézzel,
Hogy mért lehetetlen a nyár,
Hogy entrópia a végső igazság,
És minden lét abortuszra vár.

Pedig télen is zajlik az Élet,
S mindig nyitva Isten ajtaja;
Nem fog látni, aki képtelen rá...
Szegény,
Szegény
Profán éjszaka...