Egy író véleménye (Bódai-Soós Judit)

Mivel nem sok író véleményezte még a könyvet (Joenak, költőtársnak is köszönöm), ezért álljon itt ezen helyen volt kollégám, az oldal egyik vezetőjének véleménye a Gócpontról:

"Olvastam, elolvastam. Köszönöm az élményt. Nagyon tetszett a könyv dinamikája. Leginkább az emberi élet ritmusára emlékeztetett a nagyon aktív, pörgős, felszínesebb, kifelé forduló kezdettel (mint a gyermek- és fiatalkor), majd a lecsendesülő, jobban befelé forduló, mélyebb befejezéssel. A vége, a prológus pedig kifejezetten gyönyörű. Ismét csak ezt tudom mondani: köszönöm az élményt. "

Bódai-Soós Judit

(és ha elolvassuk hozzá az előző blogbejegyzést, az 5 hónapos számvetést, akkor voila - a véleménye totálisan fedi az írói szándékot ! Teljes siker. Ezt eddig - ilyen módon ki is fejtve - egyedül ő vette észre. Gratulálok érte, látszik, hogy szakember... A prológus gyönyörűségét pedig egyenesen köszönöm, magam is osztom ezt a véleményt - ami egyébként azért van a végén, mert ez a következő könyv prológusa, ennek a könyvnek az epilógusa - eddig ezt csak két olvasó vette észre. Kis, rejtett kísérlet, játék az olvasóval...)

Köszönöm Judit a véleményedet - szakembertől, kollégától ez másként hangzik (főleg tudva azt, hogy milyen nehéz a szétszabdalt, pártos és írigységtől nem mentes írói világba beszabadulni.) Örülök, hogy olvasóvá váltál, és a köyv magával ragadott.

Hozzászólások

Judit képe

Jól éreztem magam olvasás közben. Szerintem ez a legfontosabb. :-)


Így igaz! Köszönöm!


M. Karácsonyi Bea képe

Nem mindenki irigy....

Örülök a sikerednek.Ölellek.

Nem is állítottam :) Köszönöm Sea!


Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Toma!

Mégegyszer gratulálok a könyvedhez.

Szeretettel Dyona

Kedves Dyona, itt is köszönöm!


Egy olvasó véleménye…

 

Nem tudom, bár többször elolvastam, hogy ez most a köszönet hangja, dicséret hangja, sértettségé, vagy valakinek az orrára szeretnél ezzel koppintani, hogy no lám, mégis csak sikerem van?

Itt…ahol elhelyezted eme írásod (változatlanul nem tudom, melyik hangnemben) aligha akadhat olyan, akit irigység fogna el sikered láttán.

Hiszen voltaképpen itt mindenki hőn azt áhítaná…hogy sikeres legyen előbb, vagy utóbb.

Mivel nem vagyok semmilyen formában riválisod…és sajnos pályatársamnak sem mondhatlak, így bátorkodtam eme véleményem itt megosztani Veled….Mindenkivel.

Kedveltem laikusként az itt valaha megjelent és Tőled származó írásaidat, és sajnálattal olvastam, amikor kifejtetted, hogy elhagyod ezt a terepet.

Talán nagyobb alázattal írott soraidat jobban meg tudtam volna érteni…de így is örültem az olvasottaknak.

Isten adja meg….hogy nagyon sok hasonló sikereket élhessél meg az életben az itt publikált kedves Pályatársaiddal együtt.

Kedves Cecília, köszönöm a véleményed. Nem írtam, hogy itt irigyel valaki, pusztán azt írtam, hogy az írói körök ( nem mindegyik es nem mindenhol) nem mentesek ettől. A másfél év alatt itt, vagy kilépve innen máshol is tapasztaltam már. Sértettség miért lenne bennem, megyek tovabb az utamon. Ez a blogom, igy értelemszerűen kommunikációs feluletnek használom. Nyilván nagy divat alázatot követelni manapság (amit minden nap meg is teszek a konyveimert a rengeteg meloval), es ha kapok egy örömteli kritikát es megjegyzem egy tapasztalatom, az miért lenne az alázat elleni szentségtörés ? A művészet iránt mindig megvolt, az irigység, hátunk mögött sározás (közben szemtől szemben osszepacsizas) előtt ( általánosságban ) miért kell? 


 

Kedves Toma, megtiszteltél válaszoddal…köszönöm szépen. Sokat tanultam ismételten.

A művészek túlzottan kifinomult lélekkel bírnak –e nélkül nem tudnának csodákat alkotni-, éppen ezért fogékonyak a sértődéssel szemben. Talán ezért éreztem ki a soraidból, de ha nem, akkor az nagyon jó.

Megtudtam, hogy ezt a helyet mindösszesen kommunikációs felületnek használod…sajnálom, hogy csak erre, de ez legyen az én problémám.

Nem divatból és nem követelve említettem az alázatot. Minden bizonnyal mindenkinek mást jelent ez a fogalom…hogy alázat.

Nem szentségtörés semmiképpen –gondolom én-, ha megosztod örömed azokkal…akikkel együtt alkottál itt ezen a helyen nem is oly rég.

Az utolsó gondolatod kissé mellbevágott, de tudomásul kell vennem…a művészek élete sem különb ezek szerint…mint a hétköznapi…kevéssé kifinomult….szépre és jóra kevésbé fogékonyabbak embereké.

 

Még egyszer nagyon sok sikert, sok örömöt kívánok…és hogy mindenki örömére teljesedjetek ki alkotói és emberi mivoltotokban…Te, és az itt jelenlévő Pályatársaid.

Jó volt beszélgetni Veled.

Szeretettel ölellek:

Cili

Kedves Cecilia, Köszönöm a kiegészítésedet.

Elmondok egy tanulságos tapasztalatot a művészként töltött éveimről

Az első közösség, amibe művészként belekerültem az az ékszerkészítők közössége volt. Tizennyolc évesen készítettem első ékszereimet, ez azóta tart - bár most már csak esküvőkre gyújtom be a zománcos kemencét. Ez a világ nagyon zárt volt, barátok kevesen voltak, nem értettem miért. Senki sem osztott meg senkivel semmit (hol lehet ilyen és olyan szép zománcot kapni). Aztán rájöttem miért: egy karácsonyi vásár előtt a saját szomszédom anyja elkérte a több mint száz fülbevalóból álló kollekciómat, hogy a menyét érdekelné. Azt hittem vásárolni akar. De nem akart, ahnem szépne lemásolta a legszebb darabokat, emgnézte a megoldásokat és lám - a karácsonyi vásáron, Miskolcon, mellettem nyitottak standot. Bérmunkával persze lehagytak engem, aki egyedül dolgozott. Azóta is "szeretem" őket, tulajdonképpen hányinger fogott el a nevük hallatán (most már nem azért, mert az élet a tehetséget helyére teszi). Akkor nyitottuk volna meg kézműves boltunkat Miskolcon, de ők "beelőztek" ezzel az akcióval. (Ma az egyik késműves bolthálózat az övék, Manuart néven). Hát ennyit arról, hogy miért nem volt nyílt ez a közösség. Szép volt, jó volt, de hideg volt...

Ugyanilyen volt az elektronikus, számítógépes dizájn világa - sőt ennél még alantasabb. Az tiszta üzleti szemléletű volt (két cégnél dolgoztam, animációt csináltunk a TV-nek, meg egy csomagolástervező cégnél is.) Itt aztán semmi sem számított, kegyetlenség és pénzéhség a köbön.

Utána elvégeztem egy négy éves festőiskolát Brüsszelben, ahol minden megváltozott. Itt nem volt írigység, másolás, koppintás, érdekharc - mindenki a múvészetért élt. Fantasztikus négy év volt, rengeteget fejlődtem grafikában, rajzban, pasztelben - é s megtanultam festeni, amit sosem csináltam előtte. A tanárom, aki sajnos meghalt már rákban, nagyszerű fickó volt. Ott minden nyitott volt, igazi művészi beszélgetések folytak. MIntha Párizsban egy Montmartre-i kávéházban ültem volna. A legjobb évek voltak.

Na aztán visszacsöppentem az írói világba (azért írom, hogy vissza, mert 14 éves koromtól írni akartam volna, csak ez akor még nem volt lehetséges), és minden olyan volt, mint a kézmúves világban. Éreztem, hogy ez megint idegen dolog tőlem. A korábbi blogbejegyzésekből is láthatod, hogy az "őszinteség" itt sem mindenhol a legelső szempont.

Ezért én azt mondthatom, sok területen "aláztam" már meg magam a művészet oltárűrn (aminek tulajdonképpen baromira semmi értelme sincsen, mellesleg - hiszen nem vagyunk sem szolgák, sem robotok - érző emberek vagyunk).

Az ember tanul. Ha Isten engedi, akkor befut egy pályát, és azon folyamatosan tapasztal.

És ezt néha megossza a blogjában :) mint kommunikációs felületen, hiszen itt többen olvasták korábban is, és a reklám nagyon drága dolog.

(Mellesleg még néha ír egy-két verset, amit majd kötetbe gyűjtöget össze, és később publikál  :)

Minden jót

István


Kedves Toma!

Nem gondoltam volna, hogy ekkora érzelmi lavinát indítok el…illetve szabadítok fel Benned.

Minden esetre köszönöm…hogy életed eme mélyen  rejtett szegleteibe elvezettél.

Megismerhettem/tük a Benned lévő sokoldalúságot…ami feltétlen előny lehet egy ember életében.

Talán kicsivel többet is mondtál el Magadról…mint amennyit a mi ismeretségünk megkívánt volna, éppen ezért külön köszönöm Neked.

Én azt hiszem, a művészember életében előforduló alázat egyike sem lehet baromira felesleges…ahogyan azt Te  írtad. Építő lehet a további életben szerintem, mindenképpen.

„Ha Isten engedi, akkor befut egy pályát, és azon folyamatosan tapasztal.”

Igen, idézve Téged…ez maga az Élet! Tele kompromisszummal és alázattal.

Írásodból ismét csak az jött le…mérhetetlen érzékeny lélekkel vagytok megáldva…Ti Művészemberek!

Köszönöm…hogy ennyi időt rám szántál.

Isten áldjon meg!

Nem érzelmi lavina ez, csak tapasztalatok. És egyik része sem titok...

de tapasztalas is annyi féle, amennyi ember.


hzsike képe

Szeretettel gratulálok én is! További hasonló, szép sikereket, és jó egészséget kívánok Neked!

Zsike:)

Itt is köszönöm,Kedves Erzsike.