Csavargóének...

Volt otthonom, és volt szép nejem

Gyermekeim is. Szép volt a szemük...'

Puha párnákkal bélelt fekhelyem

ma már csak vagyok, de nélkülük...

Megszállt a mámor, lelkemre ült

elvette féltett  kincseim,

s ha a lélek e hiánnyal szembesül

csak szomorúan szenved „nincsein”...

Arcotok látom könnyeim mögül

bánattal bélelt,  hideg a  föld

Szívemben a magány néha még örül,

ha emlékük esténként úgy betölt...

Elfáradt testemben még égne a tűz

szikrát ha gyújtana, s akarna kéz

emészt a gondolat,hajszol és űz

szeretni kellene, de hogyan, ha félsz

és várod az estét, az olcsó mámort

s  egy padon találod meg a fekhelyed

nem tudod,  hol versz holnap majd tábort

ha üres az üveg, s többet  nem vehetsz...

Arcokat látok a könnyek mögött

szánják bánattal sorsomat

a boldogság már messze elköltözött

elrobogott, mint egy gyorsvonat...

Ó édes otthonom, és családom

bocsássatok meg már nekem

Megpihenni, ma hazavágyom

könyörülj rajtam Istenem...

Csak még egyszer lássam gyermekeim

s ölelhessem meg asszonyom

lennének még boldog perceim

nevedet rosszallni már nem fogom...

Látom az arcotok könnyeim mögül

örömben élek, s betölti szívem

száll most egy lélek  szabadon, s örül

mert  útja végén már megpihen...

Minden tékozló könnyelműnek

legyen tanúság az életem

Léha örömök, szent álszűzek

álmodjatok csak mindig éberen…