Anyámnak...
Anyám, Neked még mindig
én vagyok a kisfiad.
Bár az idő már eljárt felettem,
de oly jó hinni és tudni azt-
Te szeretsz csak így engem...
Karjaidból elszállt az erő,
kezed érzem, ahogy simogatsz,
ében hajadba fehér szálakat szőtt
az idő, mely melletted is elhaladt.
Cérnát sem fűzöl át már egyből
bármilyen pici tű fokán.
Utadon egyedül maradtál,
érthetetlenül túl korán...
Ifjúként szültél a világra,
köszönöm, hogy lehettem a gyermeked.
Esténként Te fektettél ágyba
és énekelted a régi slágereket.
Csak ritkán láthatjuk egymást:
utunk két irányba tért.
Könnyes a szemem, még jó,
hogy most nem látsz,
ahogy sóvárgok szavaidért...
Bocsáss meg anyám, ha várod
mindennap hívásomat.
Ígérem, hazatalálok,
s leszek újból a kicsi fiad...
Hozzászólások
Mysty Kata
2013, május 4 - 22:35
Permalink
Annyira ember-gyermeki, és -
Annyira ember-gyermeki, és - közeli , nagyon elragadó!!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
Zajácz Edina
2013, május 5 - 07:44
Permalink
Szép:).
Szép:).
hzsike
2013, május 5 - 12:12
Permalink
Nagyon szép, nagyon őszinte
Nagyon szép, nagyon őszinte hangú vers. szeretettel olvastam:Zsike:)
Nagygyörgy Erzsébet
2013, május 7 - 12:25
Permalink
Kedves Barnaby! Szépséges
Kedves Barnaby!
Szépséges versedhez gratulálok, örömmel olvastam.
Dyona