Utolsó esély

Önsorsrontó idők

tákolt barikádjain

erős önmagad

szánalmas árnyéka,

álszent szónokok

maszlagán elringva

tétova vigyorral,

lettél szabad préda.

Szétszórva gyűjtött örökséged,

otthonmeleged is szélfújta,

víz után nyüszítő, sorvadó gyökered

körüllengi erjedés szaga.

Bűnös vagy, s talmi részvéttel,

álkönyörülettel

ne nyugtasd magad,

a bűn mélysége felfoghatatlan,

s utókor se lesz, aki megtagad.

Halálos lesz az álmod

szivárvány ködfátyol mögött,

ha gyilkos Nessus inged

most le nem vetközöd,

rebbentve alvó életösztönöd.

Köpd ki a mákonyt!

Tisztuljon hályogos szemed,

mielőtt még végső áment

kondul a harang,

s csapódna döndülve

templomajtó a Rendre,

ha rang.

Ne legyél hazugság helye,

de legyél lázadó, s ne félj!

Éjfélt ütött az óra már,

„állj fel és járj” vén  Európa!

Utolsó esély.