A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 37. rész

37. Rész

Milyen érvek szólhatnak mégis a sertés-mítosz mellett?

Az eddig elmondottak alapján úgy vélem, egyértelmű, hogy Zrínyi Miklóst 1664. november 18-án egy vadászatot követően a kursaneci erdőben meggyilkolták. A szemtanú Bethlen Miklós tudósítása – ha igazán figyelmesen olvassuk – nem hagy kétséget. Meg kell azonban vizsgálnunk, miféle érveket sorakoztathatnak fel még ezek után a sertés-mítosz hívei. Maradt-e még egyáltalán érvük? Van-e még valami adu a kezükben?

Érdemes megvizsgálni, miféle érvek betonozták be máig a gyilkos vadkan mítoszát a magyar történettudományos köztudatba. A vizsgálatnál azokból a válaszokból indulok ki, amelyekkel hasonló felvetésekre a vadkanpárt lovagjai felelni szoktak.

A szakmai közmegegyezés már döntött?

Ez persze igazából nem is érv, de azért megesett, hogy éltek vele. Ezért nem is mellőzhetem.

Arról van szó, hogy a hasonló típusválaszok szerint Zrínyi halálával már nincs miért foglalkozni, hiszen a történész szakma már régen megegyezett abban, hogy a költő és hadvezér vadászbaleset áldozata lett, vadkan ölte meg.

Tegyük mérlegre a kijelentést.

Nagyjából annyit ér, mintha azt mondanánk, hogy az atom- és kvantumfizikát felejtsük el, mert a fizikus szakma már 1880 körül megegyezett abban, hogy minden erről szóló dolgot fantazmagóriának, a fizikát félig-meddig lezárt tudománynak kell tekinteni, és sohasem hághat át a Newton kijelölte határokon. Meteorok nincsenek, mert a szakma már igen régen megegyezett abban – ahogy a Francia Akadémia is kinyilatkoztatta – hogy „kövek nem hullanak az égből!”.

Azt gondolom, az ilyesféle „érvekre” fölösleges több szót pazarolni.

A nagyközönség számára a sertés-mítosz hívei többnyire ilyenekkel szolgálnak.

A következő lényegében ugyanez, csupán a megfogalmazása némileg különbözik az előbbitől.

Az életrajzírók, tudósok tudják, mit beszélnek, fogadjuk el a véleményüket?

Ezzel nem az a fő probléma, hogy a legalpáribb opportunizmusra invitálja az olvasót, hanem az, hogy összetéveszti a tudományos igazságot a dogmával. Ha valamit vita nélkül „kell” elfogadni, az ritkán tartozik „az igazság” kategóriájába, irritálja az olvasót, felkelti a figyelmet. Errefelé Közép-Európában az ilyesmi kimondottan gyanús is.

A tudományban gyakori, hogy bizonyos „tények és adatok” dominószerűen kerülnek át egyik dolgozatból a másikba. A szerző tekintélye gyakran elég biztosítékot jelent arra, hogy minden gondolkodás nélkül vegyenek át tőle olyan „apróságokat”, amelyek esetleg nem tartoznak a téma leglényegesebb kérdéseihez.

Ha meg a probléma már amúgy is „kanonizált” – mint Zrínyi halála esetében – akkor nem is kell különösebben vigyázni a közlésével, hiszen ott áll mögötte a „közmegegyezés”

Csakhogy.

Az értesülések tovaterjedése nem bizonyítja az értesülések igazságát.

A SZAKIRODALOM

Vajon mitől annyira „biztos” a vadkan? Mi a „tudományos közmegegyezés” alapja?

Ideje megvizsgálnom a szakirodalom néhány reprezentánsát. Kezdem a legfontosabb életrajzzal.

Folytatása következik.