A lét síkjaiból 3/1

Most vetett ágyon fekszem
S mélyen fellélegzem.
Tétován feleszmélek,
Lassan felnyílik a szemem.

Testem oly könnyed, lelkem
Hús alant beléje bújva.
Mint fény, s véle szült árnyék
Megpihennek, így egymásba forrva.

Ám a lét síkjaiból szilaj,
Vöröslő hajnal dereng.
Nemsoká némán fel-ocsúd,
S öntudatlan új világot teremt.

Előbb csöppet még zihál,
Végül behódol, mint a félhomály
De addig kérlek, morzsold el a fényt!
Míg bőrödön az újfent nem kószál.

Morzsold,
Míg az éj mámorral selymez,
S csókjával névjegyként bélyegez.
Míg a kéj fátylazva beborít,
És testem szorítja testedhez.

Morzsold,
Míg a halovány bársonyéj szipog,
S valóságba sóhaj, zaj nem űz..
Míg megfosztott önnön akarattal
Fel nem ébredem én a nappal.