A labda

A labda gurult még egy kicsit, majd tétovázva megállt a pocsolyában. A mellette elszáguldó orosz tank sárral fröcskölte pöttyeit. Már lecsendesedtek a harcok, már csak itt-ott lehetett hallani elszórt lövöldözésrõl.

Az utcán romok, a romok között kószáló, lehajtott fejû emberek. Sanyika hetek óta elõször jöhetett fel az óvóhelyrõl. Szemeit szoktatta a napfényhez és kicsit könnyezett is. Piszkos kabátkája csücskét használta zsebkendõnek.

- Ne sírj Sanyika! - hallatszott az ismerõs hang. – Nicsak, ott egy labda - mondta Szabó néni, a mindentudó házmester. Sanyika boldog mosollyal kapta fel a sártól csepegõ labdát. Ennél nagyobb kincset nem is találhatott volna. Megtörülgette és hangosan számolta a pöttyöket. Egy, kettõ, három...

Szabó néni mosollyal az arcán figyelte. Alig várta, hogy kijavíthassa. Hiába várt, Sanyika okos, ügyes kisfiú volt, már húszig is el tudott számolni, igaz, ehhez a mûvelethez még le kellett vennie a cipõjét

Szüleit még korábban elvitték az oroszok, így ez a talált labda igazán nagy ajándék volt a számára. Ezzel aludt, ezzel kelt. Nem pattogtatta, nem rúgott bele, csak magához szorította és simogatta. Néha beszélt is hozzá.

- Ugye anyut és aput is majd megtalálom egyszer? - szegezte a kérdést a labdának, de az csak zárt burokként õrizte magában a titkot. Nem válaszolt. Egy idõ után Sanyika érdeklõdése is alábbhagyott és már nem a labda volt a legfontosabb dolog az életében. Azért vigyázott rá, ha már egy hónapig nem játszott vele, lelkiismeret furdalást érzett. Ilyenkor újra elõvette és megszámolta a pöttyöket, mind meg van-e, majd óvatosan visszatette a szekrénybe.

Telt-múlt az idõ, Sanyikából Sándor lett és Szabó néni lányából Sándorné. Csak a labda marad a régi. A szekrény is változott, elõkelõ háromajtósra. Éva - Sándor felesége - egy takarítás alkalmával megkérdezte: - Miért nem dobjuk már ki ezt a kopott, megfakult labdát? Nem vagy már gyermek, nem kell ez neked.

Sándor hirtelen felkapta fejét, szemei elõtt száguldó orosz tankok, a pocsolya, majd anyja utolsó mosolya jelent meg.

- Nem lehet Éva - mondta határozottan -, és hogy valami férfias elfogadható magyarázatot is mondjon, elmesélte a labda történetét.

- Tudod Éva, ebbe a labdába a Szabadság utolsó szabad lehelete van bezárva, ezt a labdát még 56-ban fújták fel. Ez jelkép, ezt nem lehet kidobni.

Sándor meg volt elégedve saját magával. Ez igazan férfias magyarázat volt. Éva nem egészen így gondolta, és egyre gyakrabban volt útjában a labda. Sándor csökönyös volt. Éva is. Egy veszekedés után, amikor Sándor mérgesen elvonult otthonról, Éva elõvette az addigra már gyûlölt labdát.

- Na megállj csak – gondolta. - Szabadság utolsó lehelete? Majd adok én neked! - és a konyhából egy kést hozott be. Ölbe vette, majd szigorú tekintettel beleszúrt. A labdából sziszegve kiáramló, áporodott gumiszag megcsapta meg az orrát.

- Ez büdös - mondta morogva, majd sátáni megelégedéssel tette vissza a labdát a szekrénybe.

Hozzászólások

Koszonom , hogy olvastad es lereagaltad

G. Tumpeck

Ez egy jó írás. Minden adott benne, hogy lekösse az olvasót.

Koszonom szepen

G. Tumpeck

Szerintem jó történelmi kép. Érdekesség hogy nagyanyám házmester volt Pesten Es tényleg sokat tett a házért (pl. A világháborúban a bombatolcserben fekvő döglött lovat feltrancsirozta a háznak ennivalokent). Azt nem írod hogy befogadta a fiút, csak kitalálni lehet, de mivel nem írod, olyan mint ha pont akkor történt volna meg ez is, mikor kijöttek az ovohelyrol... Talan picivel több jellemzés kellene a szereplőkről, olvasnék meg róluk. A korról is, a házakról, az utcáról, kell egy kicsit mozisztatni az olvasót... Hadd legyen neki tortenelmi utazas.
Cask igy tovabb!


Koszonom szepen Toma , lehet hogy kibovitem egy picit .

G. Tumpeck

Akiknek "sikerült"megélni 56-ot,azoknak sokkal többet mond az írásod a leírt szavaknál,hisz ezernyi emlék köt bennünket hozzá,így csak annyit fűzhetek hozzá......köszönöm!!!!

56-ban mint 3-eves kisfiu, nagypapa moge bujva neztem a tankokat a Baros utca -Korut sarkon . Vannak emlekeim , persze egy kisgyermek szintjen . Koszonom , hogy olvastal .

G. Tumpeck

Bekapcsolódva a történetbe, féltem, hogy a vége, családi tragédiához vezet. 
Bár nem követhetjük nyomon, az eszmeként őrzött, családi és történelmi 
"ereklye" pusztulásának, a férjben még ott élő, Sanyikára gyakorolt hatását.
Nagyon kemény lezásrást találtál azzal, hogy "Ez büdös." Bár akkoriban
még "Sándornék" ridegültek el nevüktől és a szabadságtól is ilyenformán.
Külön vonalat alkot a "sár", mint az ártatlanság beszennyeződése...
A történet nyomonkövethető, a megfogalmazás érthető és pontos képet ad,
a végkicsengés drámai.
Szeretettel gratulálok.

Cseri János

Tudom , kicsit igenybe veszem az olvaso kepzeletet, nyitott kapukat hagyva a fantazianak , Nezzetek ezt el nekem ..D

Koszonom szepen , hogy ertekelted .

G. Tumpeck

Tetszik a labda, mint főhős: a kor levegőjét a legtökéletesebb térbeli alakzat, egy gömb őrzi. Biztosan többet kellene tudni a két ember felnőttkori kapcsolatáról, hogy megalapozottnak érezhessük a feleség labdaölő tettét. Egy helyet kissé pontosítanék: "... itt-ott lehetett hallani elszórt lövöldözésről." Ez így megfogalmazva nekem azt jelenti, hogy emberek beszélnek a lövöldözésről. Talán "... elszórt lövések hangját" pontosabb volna.

Koszi szepen

G. Tumpeck