Akit nevén szólítanak

 

Sorsom valami úgy körülfonja,
mint elhagyott portát a bodza.
De a bozótban rigók költenek:
mert társtalan nem érdemes élni
és a szarkákkal fészket cserélni.
A határban egyformák a szelek!
 

A jégcsap olvad, ha van napsugár,
éveimmel labdázik a tél, s a nyár.
Sokszor markolnak tisztátlan kezek;
szeretnek a falak, az erős tetők:
s emlékbe szőttek régi szeretők,
őriznek szívükben egy szegletet.
 

Örök pillanat dönget mellemben;
tavaszi mécses ragyog homlokomon,
kertünk alól pislog az égre…
Kacagnak a tekert nyakú virágok;
megváltoztatni nincsen semmi ok,
madarak szállnak fütyörészve.
 

Álmaink holdja fordítva ragyog,
de akit ma nevén szólítanak,
bátran lépjen a mentőcsónakba.
A fák között komor, bivaly-este fut,
fussatok fürge, gyorslábú fiúk!
A határban egyformák a szelek!
 

/Barcs, 1982. Szeptember 09./